A kunok, a főurak és az egyház szorításában nem uralkodhatott eredményesen a meggyilkolt IV. László

A nagykorúsított király

A következő évek a királyba vetett várakozások beigazolódásának jegyében teltek, de nemcsak a belső hatalmat sikerült megtisztítani egyes magánérdekektől: I. Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek a cseh II. Ottokár hadaira 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál.

László a csatában – amelyben a cseh király is meghalt – számottevő segítséget nyújtott szövetségesének a győzelem érdekében; ezután kezdődött meg a Habsburg család felívelő, birodalomépítő története.

A központi hatalom megszilárdítása azonban nem volt hosszú életű, ebben pedig nem kis szerepe volt az 1279-ben az ország területére érkező Fülöp fermói püspöknek, aki pápai követként jött annak érdekében, hogy az egyház ügyeit rendezze a korábbi években felforgatott királyságban.

Fülöp ragaszkodott a kereszténytől idegen, nomád és pogány életformát gyakorló kunok megregulázásához, noha ők számítottak az uralkodó egyik legfontosabb támaszának, ráadásul László édesanyja révén maga is kun származású volt. 

A legátus hittérítő buzgalma a kunkérdést törvények kiadásával kívánta rendezni, amelyek a keresztény hit felvétele mellett többek között letelepedésük kötelezettségéről szóltak. László vonakodott végrehajtani ezeket, miután a kunokban gyanakvást és ellenérzést kiváltó törvények azt is jelentették, hogy elveszíti addigi legszilárdabb haderejét.

Fülöp válasza sem késett sokáig, Lászlót engedetlensége miatt kiközösítette az egyházból, az országot pedig egyházi átokkal sújtotta. A fiatal uralkodó vergődése tehát folytatódott: ekkor azonban már nem a bárói csoportosulások között őrlődött a király, hanem egy olyan választás elé került, amelyben nem tudott döntést hozni.

László a választás súlya alatt megrogyva a továbbiakban hirtelen, át nem gondolt lépésekkel rontotta saját és országa helyzetét. Előbb kényszerhelyzetben megalázkodott Fülöp előtt, majd elraboltatta őt és átadta a kunoknak, mire ezért a bárók a királyt ejtették foglyul. A formális békekötés és a gyors szabadulás ellenére nyugalom továbbra sem köszöntött az országra.

A kunok lázadásai állandósulni látszottak, az 1282-es hód-tavi csatában (a mai Hódmezővásárhely közelében) fegyverrel kellett az uralkodónak engedelmességre bírnia őket. Közben több, addig hű embere fordított hátat neki, kiújultak a feszültségek a Kőszegi családdal is, így László helyzete a hetvenes évekbeli viszontagságos évekre kezdett hasonlítani.

A külső támadásra sem kellett sokat várni, de ezúttal nem a csehek, hanem 1285-ben a tatárok törtek be az országba. A második tatárjárás ugyan jóval kevesebb pusztítással járt az 1241-1242-esnél, de a király renoméját tovább csorbította az a híresztelés, amely szerint ő maga hívta be az ellenséges hadakat, hogy saját hatalmi bázisát növelje. László életformája mindeközben kezdett olyan irányt venni, amellyel rászolgált a „Kun” jelzőre.

1. A bárók játékszereként
2. A nagykorúsított király
3. Kun szeretők és a szomorú vég

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2013

• A múlt század romkocsmái
• A Romanov-ház utolsó évtizedei
• Udvari bolondok a történelemben
• Száz éve épült a szőnyi álomkastély
• Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
• A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
• A Kennedy-család és az öröklött hírnév
• Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
• Robert Capa és Magyarország