A kilenc legelterjedtebb tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2020. június 22. 11:57 Múlt-kor
Korábban
A szüntelen szovjet ellentámadások kifárasztották a Wehrmachtot
Gyakran előforduló állítás, hogy az 1941. decemberi Moszkvánál elszenvedett német vereség egyik fő oka a csapataik rossz állapota volt.
Annyi tény, hogy 1941. november végére a Wehrmacht árnyéka volt csupán öt hónappal korábbi önmagának. A veszteségek mind a szárazföldi haderő, mind a Luftwaffe állományát eredeti feltöltöttségük 30-40%-ára vagy még annál is kevesebbre csökkentették, a frontvonalbeli csapatokat pedig kimerítette az öt hónapja tartó szüntelen harc.
A Vörös Hadsereg azonban még ennél is rosszabb állapotban volt. Hadseregei darabokban voltak, miután hatalmas veszteségeket szenvedtek el az 1941 októberében Vjazmánál és Brjanszknál történt dupla bekerítésben.
Hadosztályai néhány ezer főre csökkentek, többnyire alig képzett újoncokra, és mindenfajta felszerelésből hiány volt.
Míg a németek képesek voltak növelni páncélos jelenlétüket a keleti fronton 1941 szeptembere és decembere között, a szovjet páncélos erők ez alatt az idő alatt megfeleződtek. Ezzel elérkeztünk a következő tévhithez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap