A Gibraltár-sziklába zárták volna katonáikat német invázió esetén a britek
2020. szeptember 16. 17:49 Múlt-kor
Gibraltár magas sziklájának hadtörténeti jelentősége jól dokumentált. A középkorban ez jelentette az észak-afrikai hódítók számára a Vizigót Királyság kapuját, a második világháború idején pedig a britek az ekkor már általuk birtokolt kiszögellésben csaknem 50 kilométernyi alagutat fúrtak, hogy fegyver- és lőszerraktárakat, kaszárnyákat, valamint hadikórházakat helyezzenek el. Nemrég azonban egy eddig rejtve maradt titokra is fény derült: egy titkos kamrára.
Korábban
A szikla belsejében ugyanis létrehoztak egy, az „ottmaradók barlangja” (Stay Behind Cave) néven ismert kamrát. A 14 méter hosszú, 5 méter széles és 2,5 méter belmagasságú helyiség a Tracer („nyomjelző lövedék”) hadművelet nevű terv része volt.
1940-ben a brit hírszerzés tudomására jutott Hitler azon szándéka, hogy Gibraltár elfoglalásával elvágja a brit haderőt az ország tengerentúli birodalmának többi részétől. Az Admiralitás vezetése egy titkos helyiség létrehozására tett javaslatot a Gibraltár-sziklán belül, ahonnan két apró megfigyelőnyíláson át hat ember tartaná szemmel a kikötőt.
A hat férfit ki is választották – egyikőjük még azelőtt beleegyezett a részvételbe, hogy tudta volna, miről is van szó –, és megindult a sziklába való szó szerinti befalazásuk előkészítése. A terv szerint egy évre elegendő élelemmel látták volna el őket, ha pedig valamelyikőjük ezalatt meghalt volna, a tégla padló alá kellett volna temetnie a többieknek.
A szabadulásra az egyetlen lehetőségük az lett volna, ha Németország egy éven belül elveszíti a háborút, még mielőtt elfogy az ellátmányuk. A rádióállást, 10 000 gallon (kb. 35 000 liter) vizet, áramgenerátorokat és egyéb kellékeket tartalmazó helyiség építése 1942 elején befejeződött.
A hat férfi felkészítése szintén megkezdődött, azonban nem sokkal a Tracer hadművelet megindulása előtt Hitler hadműveletei hangsúlyát áthelyezte a keleti frontra. A hat kiválasztott sosem kezdte meg (nagy valószínűséggel) öngyilkos küldetését, az előkészített felszerelést eltávolították a kamrából, az ide vezető egyetlen járatot pedig befalazták.
A brit kormány a későbbiekben sem hozta nyilvánosságra a Tracer hadművelet létének tényét, azonban a háborút követően sokáig tartották magukat a különféle híresztelések, amelyek mind a Gibraltár-sziklában elrejtett titkos teremről szóltak, vadabbnál vadabb magyarázatokkal. Sokan a szikla ismert alagútjait álltak neki kutatni abban a reményben, hogy megtalálják a titkos helyiséget.
1997-ben egy csoportjuk valóban egy kamrára bukkant a szikla falában, és úgy gondolták, megtalálták a legendás titkos termet. Ez azonban egy évtizeden át csupán feltételezés maradt: ekkor a küldetésre kiválasztott hat férfi egyike megtörte hallgatását, és megerősítette, hogy az 1997-ben megtalált helyiség valóban a második világháborúban kiépített titkos helyszín volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap