A bombázások lerombolják Irán világörökségi helyszíneit is
2026. május 11. 18:27
Súlyos és egyelőre felbecsülhetetlen értékű károkat szenvedett Irán kulturális és épített öröksége az Egyesült Államok és Izrael által indított februári és márciusi légicsapás-sorozatok következtében – mutatja be az AFP francia hírügynökség és az iráni hatóságok legfrissebb helyzetjelentése. Az április 8-án életbe lépett törékeny tűzszünet óta a helyi restaurátorok megkezdték a legalább 140 történelmi emlékhely – köztük öt UNESCO világörökségi helyszín – állagmegóvását, azonban a teljes helyreállítás évekig tarthat, és a műemlékek eredetisége is veszélybe került.

Korábban
Hasszán Fartúszi, az UNESCO iráni nemzeti bizottságának elnöke szerint a bombázások és a robbanások okozta lökéshullámok több mint 140 kulturális szempontból kiemelkedő helyszínt érintettek. A legsúlyosabb károkat a teheráni történelmi központban található, 2013 óta UNESCO-védelem alatt álló Golesztán-palota szenvedte el.
Dzsabbár Avadzs, a múzeumegyüttes igazgatója az IRNA iráni állami hírügynökségnek elmondta, hogy a palota nyílászáróinak több mint fele megsemmisült. Súlyosan megrongálódott a híres Tükörterem, amelynek mennyezetét és falait apró tükörmozaikok borítják, valamint a 19. századi európai és perzsa stílusjegyeket ötvöző Márványtrón is. Ali Omid Ali, a palota restaurálási vezetője szerint jelenleg a meggyengült szerkezetek stabilizálása zajlik; a komplexum továbbra is zárva tart a nagyközönség előtt, a teljes helyreállítás költségeit pedig kezdetben 1,7 millió dollárra becsülik, bár ez az összeg várhatóan emelkedni fog.
A teheráni célpontok – köztük a Szaadábád palotakomplexum – mellett vidékre is kiterjedtek a kulturális veszteségek. A hatóságok szerint az UNESCO-listás helyszínek közül Iszfahánban megsérült a negyvenoszlopos Csehel Szotún-palota és a Péntek-mecset, valamint a Horramábád-völgy őskori régészeti lelőhelyei is.
Az iráni épített örökség pusztulása a 2026. február 28-án kitört háborús konfliktus közvetlen következménye. Az izraeli és az amerikai légierő összehangolt, több hullámban végrehajtott légicsapás-sorozatot indított az iráni rezsim kulcsfontosságú katonai és nukleáris létesítményei (légvédelmi rendszerek, ballisztikusrakéta-kilövők, fegyvergyárak és parancsnokságok) ellen. Mivel e katonai célpontok egy része sűrűn lakott, történelmi városmagok közelében helyezkedik el, a robbanások lökéshullámai elkerülhetetlenül kárt tettek a műemlékekben is.

A helyreállítási munkálatokat nemcsak a továbbra is feszült, konfliktusos légkör (különösen a tengerparti és öbölmenti területeken folytatódó szórványos összecsapások), hanem a forráshiány is hátráltatja. Az amerikai blokád alatt álló, gazdaságilag kimerült iráni kormányzat eddig nem különített el központi költségvetést a kulturális rehabilitációra. Ahogy Fartúszi rámutatott, a nemzetközi szervezetek költségvetése is korlátozott, és a legnagyobb veszteség a műemlékek pótolhatatlan "eredetisége", amelyet a legkiválóbb restaurátori munka sem tud már teljesen visszaadni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét tegnap
- tegnap
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról tegnap
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen tegnap
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában tegnap
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát tegnap
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban 2026.07.01.
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 2026.07.01.













