5 bizarr epizód az űrhajózás történetéből
2015. július 10. 08:33
Korábban
Letörölt történelem
A NASA 2006-ban beismerte, hogy valójában senki sem tudja, hogy hol lehetnek az 1969. július 20-án lezajlott Holdra szállás eredeti felvételei. A szervezet munkatársai ezután éveken át keresték az anyagot, majd végül 2009-ben bejelentették, hogy bár megtalálták a szalagokat, a felvételeket azóta letörölték, és valami mást vettek rá helyettük. A szervezet az évek során ugyanis összesen 200 ezer felvételt törölt egy mágneses eljárás segítségével, hogy aztán a szalagokat újrahasznosítva spóroljon pénzt. Több se kellett persze az összeesküvés-elméletek híveinek. Úgy vélték, a NASA ügyetlenkedésénél nincs szükség jobb bizonyítékra az általuk évtizedek óta hangoztatott teória alátámasztására, miszerint a Holdra szállás meg sem történt. Szerintük a "történelmi eseményről" készült felvételeket egy nevadai stúdióban vették fel, és aznap csak egy üres rakéta hagyta el a rakétaindító bázist. A NASA-nak valószínűleg egyre nehezebb lesz a konteó-hívőket meggyőzni, hogy a Holdra szállás nem csak egy hatalmas átverés volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma tegnap
- Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését tegnap
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez tegnap
- Számos összefüggő hiba okozta az Apollo-1 legénységének tragédiáját tegnap
- Fegyverekkel eltemetett női leletet azonosítottak a szegedi egyetem kutatói tegnap
- 10 érdekesség a bálnavadászatról tegnap
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon tegnap
- Forradalmárokból és bűnözőkből sem volt hiány Ausztrália gyarmatosítói között 2025.01.26.