Befalazott patkánnyal védekeztek a pestis ellen az angol kisváros lakói
2014. október 1. 16:30
Egy cornwalli múzeumban állítják ki azt a mumifikálódott patkányt, amelyet hatszáz évvel ezelőtt a lakók feltehetően befalaztak, hogy távol tartsák vele házuktól az egész Európán végigsöprő pestist.
Korábban
Az itt látható rágcsálót a kilencvenes évek végén találták meg építőmunkások egy penryni (Cornwall) ház renoválásakor. A Penryn Museum szakértőinek tájékoztatása szerint a patkány még élt, amikor a lakók befalazták, így akarták távol tartani a fekete halálnak is nevezett, az európai kontinens lakosságát megtizedelő pestist a háztól.
A járvány - amelyet az általánosan elfogadott, bár egyes szakértők által vitatott tudományos nézet szerint a Yersinia pestis baktérium Ázsiából szétterjedt egyik törzse okozott - 1347-ben zúdult rá a teljesen felkészületlen, háborúktól és éhínségtől gyötört Európára, három év alatt kiirtva a földrész lakosságának legalább az egyharmadát, de nagyobb valószínűséggel inkább a felét.
Az egyetemes európai történelem legnagyobb természeti katasztrófájaként számon tartott kór 1348 őszén érte el az akkor nem egészen százezer lakosú Londont, és becslések szerint 40 ezer halottat hagyott maga után. Cornwall hasonlóan nagy pusztulást szenvedett el, a megyében minden második ember meghalt a járvány következtében.
Bár a fertőzés leggyakoribb terjesztője a patkánybolha volt (a fertőzés rendszerint egy patkánybolha csípése miatt következik be, amely a baktériumokat köztes gazdaként hordozza), a kutatók nem találtak a járványra utaló jeleket a mumifikálódott patkány testének vizsgálatakor. Az üregben - amelynek száraz klímája lehetővé tette, hogy a test ne induljon bomlásnak - azonosított kaparászásnyomokból ítélve a patkány még élt, amikor befalazták, de azt sem lehet kizárni, hogy a rágcsáló véletlenül "ragadt" a fal mögött - magyarázták a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap