Amerika népi hősei: Bonnie és Clyde
2014. május 23. 12:24 MTI
Korábban
A halálba vezető út
A páros 1934. május 23-án reggel esett csapdába, miután a nyomozók pontos értesüléseket szereztek hollétükről. Ford V8-as gépkocsijukat Clyde vezette, Bonnie éppen egy szendvicset majszolt, amikor egy elhagyatott útszakaszon szakasznyi rendőr zúdított rájuk golyózáport az út menti bokrokból. Pillanatok alatt 150 lövés dördült el, ezek közül 50 célba talált, s mindkét bűnöző azonnal meghalt. A páros mindenre fel volt készülve, a preparált Fordból mintegy tucatnyi lőfegyver és ezernél több lőszer került elő.
A holttesteket Dallasban tették közszemlére, majd kívánságuk ellenére külön temették el őket, Bonnie-t 20 ezren kísérték utolsó útjára. A hatóságok haláluk pillanatában 15 emberöléssel, tucatnyinál több bankrablással, autólopással gyanúsították őket, áldozataik között több rendőr is volt, akikkel igazoltatás vagy menekülés közben végeztek. Bonnie és Clyde halála az amerikai bűnözésben egy korszak végét is jelentette: az egyre korszerűbb eszközökkel felszerelt, az egész országra kiterjedt hatáskörrel felruházott FBI hónapokon belül "közellenségek sorozatával (John Dillinger, Pretty Boyd Floyd, Baby Face Nelson) végzett.
Bonni és Clyde legendája azonnal megszületett. Henry Ford hirdetésekben használta fel azt a levelet, amelyben Clyde dicsérte a meneküléshez használt Ford V8-as gépkocsit, írtak róluk zenét és könyvet, Hollywood többször feldolgozta a témát. A legnagyobb sikert az 1967-ben Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült film érte el.
Az amerikai RR Aukciós ház 2012-ben százezer dolláros kikiáltási áron kínálta eladásra azt a 45-ös Coltot, amelyet Clyde Barrow az övén hordott, illetve azt a 38-as Coltot, amelyet Bonnie Parker orvosi ragtapasszal erősített a belső combjára (a nők lábát motozásnál akkoriban csak kívül tapogatták meg), továbbá Bonnie kozmetikai dobozát és egy óráját, ezeket végül 504 ezer dolláron ütötték le. (A nyolcvan évvel ezelőtti rajtaütés résztvevőinek jutalmul megengedték, hogy a bűnözők néhány személyes tárgyát megtartsák, így kerültek a tárgyak az üldözők parancsnokához, majd leszármazottaikhoz, akik áruba bocsátották őket.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap