Az 1956-os vérbíró elfeledett interjúja
2013. október 23. 08:33
Aki már hallott a Nagy Imre-perről, annak ismerősen cseng Vida Ferenc neve: ő volt az, aki kimondta a halálos ítéletet az 1956-os forradalom miniszterelnökére és társaira, és összesen 20 embert végeztetett ki. A vérbíró haláláig tagadta, hogy az MSZMP vezetői, illetve maga Kádár János utasította volna a halálos ítéletek meghozatalára. Ezt erősíti meg abban az 1989-es interjúban is, amelynek tekercsei közel 20 éven át porosodtak egy fiók mélyén és amit a Múlt-kor 2008-ban mutatott be.
Dr. Vida Ferenc, a Népbírósági Tanács vezető bírája a Magyar Rádió 1989. július 19-én felvett közel hét órás interjújában, és annak a Bartók Rádióban leadott vágott változatában vallott az akkori eseményekről, és a következőkkel indokolta álláspontját: „Én nagyon sok embert halálra ítéltem! Nem bosszúból. Éntőlem távol áll a bosszú! Én nem vagyok a halálos ítéleteknek a nagy híve, de a törvényeket tisztelem.”
Vida Ferenc mindvégig tagadta, hogy bármilyen törvénytelenséget követett el, és azt állította, hogy ő minden szempontból korrekten járt el, ez viszont messze nem így volt. Indoklás nélkül visszautasított minden védekezésre irányuló indítványt, tehát amikor a vádlottak, illetve a védőik tanúk megidézését szorgalmazták, bizonyos dokumentumok bemutatását indítványozták, akkor Vida ezeknek részlegesen, vagy egyáltalán nem adott helyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.