Minden képzeletet felülmúlt a Krakatau kitörése
2013. augusztus 27. 14:20
1883. augusztus 27-én az emberiség történetének egyik legpusztítóbb erejű vulkánkitörése rázta meg az indonéz szigetvilágot. A Szumátrát és Jávát elválasztó Szunda-szorosban fekvő Krakatau vulkán négy elképesztő erejű robbanásának hangja több ezer kilométerről is hallható volt. A rengések összesen hétszer kerülték meg a Földet, a robbanás ereje pedig a valaha készített legnagyobb hatóerejű robbanószerkezet, az ún. Cár-bomba (a szovjet hidrogénbomba) által kiváltott detonáció négyszerese volt.
Korábban
A vulkán környékén hajózók már hónapokkal az 1883-as tragédia előtt tudomást szereztek a tűzhányó várható kitöréséről, ugyanis májusban egy több kilométer magas füstoszlop jelent meg a Krakatau fölött. A környék lakossága azonban nyugodt maradt, sőt akadt, aki egészen a tűzhányó közelébe merészkedett, hogy megszemlélje a fortyogó szörnyeteget. Senki sem sejtette, hogy a világtörténelem egyik legpusztítóbb katasztrófájának előjátéka zajlik az emberek szeme előtt.
A tűzhányó már 1883. augusztus 26-i első kitörésekor is óriási pusztítást vitt végbe, ami azonban másnap történt, minden képzeletet felülmúlt. A vulkánkitörés által előidézett 35 méteres szökőár, valamint az óriási mennyiségű vulkáni törmelék és hamu szétszóródása következtében a környéken lakók közül 36 ezren vesztették életüket, és több száz sziget a földdel vált egyenlővé.
A légkörbe került vulkáni anyagnak köszönhetően a Föld átlaghőmérséklete 1,2 °C-kal csökkent. A levegőbe kerülő apró részecskék által visszavert napfény következtében a Föld számos pontján szemet gyönyörködtető természeti jelenségek voltak megfigyelhetők. Dél-Amerikában kék, Hawaiin zöld színben pompázott többször is a nap. Egyes feltételezések szerint Edvard Munch 1893-ban festett Sikoly című képén is a Krakatau által előidézett jelenség látható a háttérben.
Az elpusztult vulkán helyén 1927-ben felbukkanó Anak Krakatau (Krakatau Fia) már többször is kitört, az 1883-ashoz hasonló katasztrófától azonban már nem kell tartaniuk a környék lakóinak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap