Éhségsztrájkok a történelemben
2012. szeptember 11. 17:30
Korábban
Szüfrazsettek és az írek
A 20. század hajnalán a női egyenjogúságért küzdő szüfrazsettek céljaik elérése érdekében kezdtek éhségsztrájkba a brit börtönökben. Marion Dunlop volt az első 1909-ben, akit néhány nap után inkább szabadon bocsátottak, mert nem akarták, hogy mártír váljék belőle. Példáját több hölgy is követte, akiket a büntetésvégrehajtás emberei erővel etettek meg, amit a szüfrazsettek egyfajta kínzásként értékeltek. Nem véletlenül, hiszen Mary Clarke, Jean Hewart, Katherine Fry és más nők is meghaltak az erőszakos etetés során.
1913-ban megváltozott a brit hatóságoknak a éhségsztrájkolókkal szembeni politikája. Engedték a hölgyeket koplalni, ám mikor rosszul lettek, azon nyomban kiengedték őket, majd amikor felépültek, visszavitték őket a rácsok mögé, hogy büntetésük további részét letöltsék. Brit társaikhoz hasonlóan az amerikai szüfrazsettek is a politikai tiltakozás ezen eszközét választották.
Az ír társadalomban és pszichében mélyen gyökerező éhségsztrájkokat az ír republikánusok 1917-től kezdték el taktikájuk részeként használni, majd ezt követően az 1920-as évek angol-ír konfliktusai során is folytatták. A korai koplalókat a szüfrazsettekhez hasonlóan a britek erőszakkal próbálták meg rábírni az evésre, ami a Mountjoy börtönében sínylődő Thomas Ashe halálával végződött.
1920 októberében többen is belehaltak a több hétig tartó éhségsztrájkok következményeibe. A Guinness Rekordok Könyve egy 94 napig, 1920. augusztus 11-től november 12-ig tartó koplalásról szól, amelyet egy ír republikánus vitt véghez. Az ír polgárháború végén, 1923 októberében pedig nyolcezer IRA fogoly kezdett egységes éhségsztrájkba fogva tartásuk megszüntetésének elérése érdekében. A tiltakozási hagyomány az 1970-es években újra feléledt a szigeten. A leghíresebb ír éhségsztrájk 1981.március 1-jén kezdődött, s tíz fogoly halálát okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap