2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

McNamara sem hitt a vietnami háború sikerében

2012. április 13. 08:57

Robert S. McNamara védelmi miniszter már korán felismerte, hogy az amerikai hadsereg nem járhat sikerrel Vietnamban, de nem akart szembemenni a végsőkig kitartó Johnson elnökkel. LBJ-t csak McNamara utódja tudta meggyőzni a háború értelmetlenségéről. A Pentagon első emberéről megjelent új könyv szerint McNamara utolsó három, hivatalban töltött éve maga volt a tragédia.

„Bob jóval azelőtt lett szkeptikus a vietnami háború sikerét illetően, hogy nyilvánosan már lemondott arról, hogy ecsetelni kezdje, milyen nagyszerűen mennek a dolgok” – mondta el kedden Robert S. McNamara védelmi miniszter Vietnam-politikájával kapcsolatban Harold Brown, a Pentagon egykori alkalmazottja, Jimmy Carter későbbi védelmi államtitkára.

McNamara azonban – mint Brown fogalmazott – „extrém módon” lojális volt Lyndon B. Johnson amerikai elnökhöz, s egyszer sem akadt arra példa, hogy nyilvánosan különvéleményt fogalmazzon meg vele szemben – derült ki a McNamara védelmi miniszterként eltöltött éveit tárgyaló háttérbeszélgetésen. „Ez nem a sztenderd, ízetlen, hivatalos történelem” – jelentette ki George C. Herring, a vietnami konfliktus egyik vezető történésze.

A McNamara, Clifford and the Burdens of Vietnam, 1965-1969 címet viselő könyv McNamarának a Pentagon élén töltött három, illetve a lemondása után a székét elfoglaló Clark M. Clifford egy évét dolgozza fel. „Ragyogó tettei ellenére a vietnami katasztrófához vezető összes lépése McNamara öröksége marad” – jutott a konklúzióra Drea, aki 2006-ben társszerzőként már írt könyvet a védelmi miniszter első négy hivatalban töltött évéről, The McNamara Ascendancy, 1961-1965 címmel.

Drea azt vizsgálta, hogy McNamara és Clifford hogyan próbálta kezelni a vietnami helyzetet abban az időben, amikor több más meghatározó világpolitikai esemény is zajlott párhuzamosan: a szovjetek lerohanták Prágát, a Közel-Keleten tartott a hatnapos háború, Észak-Korea pedig elfoglalta az USS Pueblo-t.

Mikor Clifford védelmi miniszter lett, azonnal a háború lezárásán kezdett dolgozni, mivel azt gondolta, hogy az egy katasztrófa. Clifford legfontosabb feladata az lett, hogy próbálta meggyőzni Johnson elnököt a Vietnamból való kivonulás szükségességéről. S miközben ezen munkálkodott, a Pentagon napi ügyeit a helyettes államtitkárra, Paul Nitzére hagyta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár