Milyen húst fogyasztott a középkori ember?

2011. június 15. 12:02

Regionális és szezonális eltérések jellemezték a középkori ember húsfogyasztási szokásait, de általánosságban elmondható, hogy Nyugat-Európában a marha és a birka volt a legkelendőbb.

Korábban

Egy nemrégiben megjelent tanulmány néhány valóban érdekes részlettel szolgál a középkori húsfogyasztásról, benne a nyugat-európai régiók eltérő sajátosságairól. A húsfogyasztás a késő középkori nyugat-európai városokban: korabeli tanulmány című dolgozatban Ramón Agustín Banegas López angol, francia, olasz és spanyol, valamint portugál forrásokat elemzett.

A tudományos cikk legfőbb megállapítása, hogy Nyugat-Európában a középkori ember fő „húsforrása” a marha és a birka volt, míg a disznófogyasztás visszaesett a 14-15. században, ami a nagy pestisjárvány utáni állattenyésztési szokások megváltozására vezethető vissza. A tanulmány számos regionális sajátosságra hívja fel a figyelmet; például Franciaország északi részén és Angliában főleg marhát ettek az emberek – a 14. századi Mesnagier de Paris szerint a párizsiak hetente összesen 95 ezer kilogrammnyi marhahúst fogyasztottak, kétszer annyit, mint bármilyen más húsból. López szerint a korabeli szakácskönyvek tele vannak marhából készült ételekkel.

Az Ibériai-félszigeten teljesen más volt a helyzet. Lópeznek sikerült egy egyedülálló, 1462. évi adóösszeírásra bukkannia, amiből kiderült, hogy a középkori ember 70 százalékban birkahúst fogyasztott, míg marhát csak tíz százalékban. A katalán szakácskönyvek is ezt támasztják alá, szinte az összes recept a birka különböző elkészítési módjaival foglalkozik.

A korabeli Itáliában szezonális eltéréseket figyelt meg a kutató. „A tavasz végétől a tél beálltáig a birka volt a legkelendőbb, míg a disznó népszerűsége szeptemberben kezdett nőni, s a folyamat januárban tetőzött. A borjúhúst leginkább nyáron vették – főleg augusztusban és szeptemberben” – olvasható egy 14. század végi íródott pratói feljegyzésben.

A szerző szerint a húsfogyasztás változatossága az egyes régiók mezőgazdasági termelékenységre és a társadalmi szokásokra vezethető vissza. López megállapítja, hogy az itáliai arisztokrácia leginkább a fiatal lábasjószágok húsát kedvelte, amely „finomabb volt, mint a birkáé és a marháé, de persze drágábbnak és előkelőbbnek is számított”.