Kiállítással ünnepelték az utolsó élő osztrák zsidómentőt
2011. június 9. 09:45
Kiállították az osztrák zsidómentők neveit a bécsi Ringen. Közülük már csak Edeltrud Posiles van életben, aki életét kockáztatva bravúros módon bújtatott három üldözöttet. Az idős osztrák hölgy bécsi otthonában zsidó származású vőlegénye, Walter, és annak két testvére lelt menedékre 1942-től.
Korábban
Walter Posilius és fivérei az 1938-as Anschlusst követően távoztak Prágába, ám 1942-ben már a cseh fővárosból is menekülniük kellett. A náci hatóságok felszólították őket, hogy szedjék össze legfontosabb tárgyaikat, mert deportálni fogják őket. A három testvér viszont egy öngyilkosságra utaló búcsúlevél hátrahagyásával vezette félre az üldözőket, és Bécsbe menekült egyikük menyasszonyához.
Míg Edeltrud Posiles - akkori nevén Becher - életét kockáztatva a fivéreket bújtatta, többször került veszélyes helyzetbe. Az egyik alkalommal például a három testvérnek az erkélyről kellett kiugrania, míg máskor egy étteremben Walter pincérnek álcázta magát, hogy ép bőrrel megúszhassák a Gestapo razziáját. A háromból ketten, Walter és Ludwig szerencsésen túlélték a háborút, míg a legidősebb fivér életét egy szovjet bomba oltotta ki.
Edeltrud Posiles nevét a másik 87 osztrák zsidómentő nevével együtt kifüggesztették a bécsi Ring mentén, így állítva emléket az egykori hősöknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap