Karácsonyi gyertyamártás a világörökségi ófaluban
2010. december 23. 10:16 MTI
Agyagedényben áll a megolvasztott paraffin a padon, a gyerekek pedig körülállják: kezükben kanóc, amelynek egyik végén ujjra akasztható kis hurok van, a másikon pedig nehezéknek borsónyi kődarabka. Az agyagedény két oldalán egy-egy kis horganyzott vödörben hideg víz áll: miután a kanócot bemártották a paraffinba, ebben hűtik le, hogy aztán apránként gyertya hízzon a pamutszál köré. A foglalkozást a hollókői Kézművesporta régi használati tárgyakkal és bútorokkal, no meg új, de az eredetiekkel azonos termékekkel berendezett tisztaszobájában Kiss Tünde népi játszóházvezető tartja.
Korábban
Zala megyéből költöztünk Hollókőre, mi voltunk itt az első betelepülők. Pár éve még gondot jelentett a falu elöregedése, a fiatalok elmentek a munka után, így kevés gyermek született… Igaz, az utóbbi időben az elszármazottak közül elég sokan visszatértek. Mi a férjemmel megszerettük a környéket, a falu is befogadott bennünket, a két gyermekünk már itt született. Szerencsére akadtak melléjük pótnagymamák, mert jól jön a segítség, amikor vigyázni kell rájuk. A mi szüleink messze élnek, három és fél óra az autóút. A gyerekek óvodába, iskolába helyben járnak.
Hogyan lesz valakiből népi játszóházvezető?
Ilyen iskolát végeztem Budapesten, a Hagyományok Házában. Az ország összes tájegységének népi játékaiból megtanultunk egy párat. Ott foglalkoznak a népi kismesterségekkel is, úgy mondják, a visszaoktatásukkal, mert napjainkra nagyon sok minden feledésbe merült éppen ott, ahol létrejött. Aztán Hollókőben megalapítottam a Kézművesportát, mert hiányzott innen egy hely, ahol a világörökség részét képező ófaluval ismerkedő, kisgyermekes családok elfoglaltságot találnak. Itt nemcsak néhány népi kismesterség gyakorolható, hanem a régi, egyszerű, de ötletes gyermekjátékokat is kipróbálhatja a vendég. Néha még az apukák és az anyukák is egészen belefeledkeznek egyikbe, másikba…
Volt a családban más kézműves is?
Fafaragó és bőrdíszműves. Régen a falusi ember életének természetes velejárója volt, hogy megcsinálja magának használati- és dísztárgyait. Ahogyan közeledünk a mi korunkhoz, persze egyre kevesebbet. A nagymamám például készített régen csuhéból különféle tárgyakat, de amikor arra kértem, hogy tanítson meg rá, már nem emlékezett, hogyan kell. Ezért is van szükség a visszaoktatásra. Ami a gyertyamártást illeti, látványos és le is köti a gyerekeket. A másik nagy előnye, hogy azonnal készen lesz, és a foglalkozás résztvevője haza viheti a keze munkáját, akár még a karácsonyfára is.
Mi egy kőolajszármazékból, paraffinból készítjük a gyertyát, amely nagyobb tételben nem olyan drága. Lehetne méhviaszból is, de annak ezer forint körül van kilója. Ahhoz, hogy gyertyát is lehessen mártani belőle, három-négy kilónyit kellene megolvasztani. Ilyen, méhviaszból készített világító eszközt régen is csak a gazdagok engedhettek meg maguknak, a szegények állati faggyúból készítették gyertyáikat. Utóbbit úgy hívták, hogy fokla. A kanóc mindegy, hogy milyen, az a fontos, hogy természetes anyagból legyen. Mi száz százalékos pamutot használunk. A végére kell kötni egy kis kavicsot, hogy az első mártásoknál is lesüllyedjen a paraffinba. Később a nehezék levágható…
A gyertyamártó edény speciális eszköz?
Igen, égetett agyagból van, így megtartja a hőt addig, amíg a gyertya készen nem lesz. Vannak egészen másféle, nagyobb edények is, amelyek egyszerre több gyertya mártását teszik lehetővé. Különben a gyertyacsonkokat is vissza lehet olvasztani, nem vesznek kárba. Viaszból vagy paraffinból karácsonyfadíszek is készíthetők erre a célra gyártott kaucsuk sablonok segítségével.
Gyorsan seprőnyél vastagságúra hízik a gyertya a gyerekek kezében. Arra azért vigyázniuk kell, hogy két mártás között ne hűljön ki teljesen a paraffin, mert akkor a rétegek szétválnak. Miután megfelelő méretű lesz minden gyertya, jöhet a díszítés: Kiss Tünde különféle szárított virágokat használ erre a célra. Később két, még puha paraffinszálat összecsavarva örökzöld fenyőgallyat is elhelyez a gyertya közepén, hogy igazi karácsonyi ékesség legyen belőle. A díszítés után még egy mártás következik, hogy a száraz virágokat, illetve a fenyőgallyat rögzítsék.
A játszóházvezető munkájának fontos részét képezi a gyékény- és a csuhéfonás is. Ezekből egykor sokféle használati tárgyat készítettek, a táskától a kanáltartóig, a szakajtótól a konyhai alátétig, de akár még karácsonyfadísz is lehet belőlük.
"Régen mindent hasznosítottak, közöttük olyan anyagokat is, amelyekre korunk embere szemétként tekint… Gyékényt ma már nem sokan dolgoznak fel, viszont a szomszédban, Rimóc község mellett találtam egy kis tavat, ott talán jövő nyár végén sikerül hozzájutnom nagyobb mennyiségű alapanyaghoz. A gyékényhez hasonlóan jól fonható a kukoricacsuhé és a rafiapálma rostja is. Utóbbit nem fogadják el magyar kézműves alapanyagnak, nem is zsűrizhető, mert Madagaszkárról származik. Viszont a gazdák már a 19. században is ezzel kötözték a szőlővesszőt, illetve használták még három-négy évtizede is, amíg a műanyag szál ki nem szorította.
Ráadásul Benyovszky Móric személyében Madagaszkárnak magyar királya is volt, úgyhogy éppen bizonyítható lenne a létjogosultsága" - neveti el magát Kiss Tünde. "A csuhé fonását gyakran összetévesztik a csuhébaba kötésével, de az igazi fonáshoz előbb egyfajta zsinórrá kell sodorni a kukoricacsuhét. Így még házicipő is készíthető belőle, bár ha azt víz éri, könnyen tönkremegy. Idén a sok eső miatt kevés a használható kukoricacsuhé is, a nagy része megpenészedett…"
Készen van az utolsó, a virág díszeket rögzítő mártás is, már csak a gyertya aljának egyenesre vágása és a csomagolás van hátra. Karácsonykor, amikor a fény visszatér a földre, néhány családnál olyan gyertyát is meggyújtanak a Belső-Cserhát két-három községében, amelyet a hollókői általános iskolában tanuló gyermek a saját kezével készített. Akárhogyan nézzük is - ez külön értéket ad annak a parányi világosságnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.