"Körbejáró" kiállítások a magyar-szlovák múzeumokban
2010. december 12. 16:01 MTI
Jövő év elejétől "körbejárnak" azok a kiállítások, amelyek megrendezéséhez magyar és szlovák múzeumok uniós támogatást nyertek el a két ország partnersége jegyében.
Korábban
Az esztergomi vízügyi múzeum, a visegrádi közgyűjtemény, a győri Xántus János Múzeum és a szlovákiai Érsekújvár múzeuma közel 94 ezer euró támogatást kapott a közös projekt megvalósítására - mondta Székely Zoltán, a Xántus János Múzeum művészettörténésze.
A projektvezető érsekújvári múzeum fegyvertörténeti kiállítást, az esztergomi a Dunáról szóló bemutatót állított össze. A visegrádi múzeum a török kort megidéző tárlatot rendezett, a győri közgyűjtemény pedig régészeti emlékek felhasználásával a római időket elevenítette fel, s adott áttekintést arról, hogy a Duna miként választotta el, illetve kötötte össze a római birodalom és a barbár világ életét - tette hozzá a szakember.
Mint Székely Zoltán megjegyezte, a kiállítások rendezése során is együttműködtek a projektben érdekelt múzeumok, szakmai konzultációkat folytattak, s anyagokat, tárgyi emlékeket kölcsönöztek egymástól. Saját kiállítását már valamennyi múzeum bemutatta, jövőre pedig rotációs rendszerben körbeviszik a tárlatokat mindegyik helyszínre - mutatott rá a művészettörténész, hozzáfűzve, hogy Győrben elsőként az esztergomi vízügyi múzeum anyagát láthatják majd az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.