Helyreállítják az ibériai kalifa középkori palotáját
2010. október 26. 09:04 BBC News
Száz éve kezdődött a 10. századi spanyol palotaváros, a Córdobához közeli Medina azahara feltárása, eddig azonban csak a terület tíz százalékát sikerült feltérképezniük a régészeknek.
Korábban
A város fölé magasodó palota látványával a kalifa alattvalóit és külföldi vendégeit akarta elkápráztatni – magyarázza Ramon Fernandez régész. „Mivel a palota öt kilométerre volt Córdobától, ez arra kényszerítette az előkelőségeket, hogy al-Andalúz politikai, kulturális és adminisztratív központjától távol tegyenek sétát. A kalifátus központja elképesztő látvánnyal bírt, fenn volt a hegyen, így messziről is látni lehetett. Ma nehéz ennek jelentőségét felfogni, de a 10. században ez volt a világ legnagyobb városa” – tette hozzá a szakember.
A költséges építőanyagokon – elefántcsont, márvány, gyöngy és arany – túl már a díszítés puszta mértéke is olyan hatást keltett, amely a művészeteket és a tervezést alapjaiban változtatta meg. Azzal, hogy a kalifa kijelentette: ő Észak-Afrika és az Ibériai-félsziget egyeduralkodója, s ezt kulturális értelemben is érvényre kívánta juttatni, forradalmasította az építészetet. Ezt Antonio Vallejo, az ásatások vezetője is elismerte, aki szerint a klasszikus andalúziai építészeti stílus Medina azahara-nál fejlődött ki. „Itt tört magának utat a belső kertes udvar és a mellékcsarnok, amely a mai építészeti megoldásoknál is tetten érhető” – fogalmazott Vallejo.
Körülbelül harminc évbe telt, mire a palota elkészült, ahol a 10. században mintegy kétszázezer ember élt. A kalifátus minden pontjáról hívtak építészeket, hogy megteremtsék annak a városnak az alapjait, amely modellként szolgált az olyan, később híressé vált iszlám művészi stílust képviselő épületeknek, mint a granadai Alhambra-palota.
Az új technológiai eszközök miatt aligha vehet újabb száz évet igénybe a 115 hektáron elhelyezkedő palota régészeti feltárása, amelyet egy modern eljárással sikerült vizuális formában is élete kelteni, így megtudhatjuk, hogyan zajlottak a mindennapok az „andalúziai stílust” megteremtő épületegyüttesben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap