Hatszázezer magyar járta meg a Gulagokat

A táborokban nem számított a nemzetiség

A Gulag-táborokban a foglyok között sok minden más mellett nem számított az sem, hogy ki milyen nemzetiségű, mivel mindegyikükkel egyformán kegyetlenül bántak - mondta az MTI-nek a szovjet fogolytáborokat megjárt Rózsás János, aki évekig együtt raboskodott Alekszandr Szolzsenyicinnel, a később Nobel-díjjal kitüntetett orosz íróval. A csaknem tíz évig szovjet fogolytáborokban raboskodó Rózsás János elmondta: nem mindig volt módjuk együtt lenni az egy nemzethez tartozóknak, de "igyekeztek számon tartani egymást, ha arra volt lehetőségük".

Az 1926-ban Budapesten született, később Nagykanizsán letelepedett, íróként ma is alkotó Rózsás János kiemelte: 1944-ben mint frontszolgálatra mozgósított levente került szovjet fogságba, majd szovjet katonai törvényszék ítélete nyomán került kényszermunkatáborba. A peres eljárás a front mögött zajlott le, "futószalagon ítélkező bírák sablonos vádirata alapján, a magyar vádlottak által nem ismert orosz nyelven" - mutatott rá.

Elmondása szerint rabsága első két évét Ukrajnában, Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban töltötte. Ezután éveket raboskodott az észak-uráli Szolikamszk erdeiben, az utolsó négy esztendőt pedig Kazahsztánban élte le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában, ahonnan végül szabadult. Szolzsenyicinnel ez utóbbi városban ismerkedett meg 1951-ben, abban a lágerben, ahol az orosz író Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényének történései játszódtak - mondta.

A kényszermunkatáborokban egységes munkarend volt érvényben. A lágerparancsnok kiközvetítette a 30 emberből álló munkabrigádokat a közeli munkahelyekre, a munkavégzésükért az államtól kapott bérből tartotta fenn a tábort, sőt nyereséget is be kellett fizetnie az államkasszába. Napi 12 órai munkát kellett végezni - folytatta. Mint Rózsás János elmondta: a bánásmód embertelen volt, nagyon sokan meghaltak. Voltak, akik annak érdekében, hogy ne kelljen munkahajcsárok ütlegeitől kísérve, akár mínusz 40 fokban dolgozniuk, dohány-, szappan- vagy hamulevet ittak, hogy belázasodjanak. Mások öncsonkítást követtek el.

Az éhség a nikotinfüggőket arra vette rá, hogy napi kenyéradagjuk felét elcseréljék dohányra, mások a lágerek szemétdombjain kotorásztak a konyhai hulladékban, ami vérhashoz és halálhoz vezetett. Olyanok is voltak, akik azért haltak meg, mert sok sós forralt vizet ittak, legyengült szívük azonban "nem volt képes átpréselni a szervezeten a sok felesleges folyadékot". Az erős őrizet miatt nem volt szökési lehetőség, sikeres próbálkozásról nem is lehetett hallani - idézte fel emlékeit. Beszélt arról, hogy hiába írtak otthoni szeretteiknek, rokonoknak és barátoknak, a leveleket nem is postázták.

Kedvező változásnak nevezte, hogy az 1950-es évek elejétől a politikai elítéltek életkörülményei jelentősen javultak, megjelent a priccsen a szalmazsák, majd a pokróc, később a lepedő és a huzattal ellátott kispárna is. Akkor már hetente egyszer zuhanyozhattak is, ezzel a tetvek eltűntek az ingvarratuk szegélyéből, ám a poloskák és bolhák megmaradtak a deszkarepedésekben.

A szabadulás után "a hírmondóként" hazatértek számára nehéz volt beilleszkedni a magyarországi civil életbe, de ha meg is találták családjukat, karrierre, továbbtanulásra már nem gondolhattak. Rózsás János 1953-as hazatérése után könyvelőként helyezkedett el. Később orosz-német műszaki tolmácsként dolgozott egy vidéki vállalatnál. 1956-ban a forradalom és szabadságharc idején Nagykanizsán, a munkahelyén az ideiglenes nemzeti bizottság tagja lett, amiért felmondás járt a forradalom leverése utáni megtorlás idején. Ugyanakkor "voltak jó érzésű emberek, akik megmentettek a súlyosabb retorziótól" - fogalmazott.

Megemlítette, hogy ma is széles körű levelezést folytat, amelynek egyik központi témája a kényszermunkatáborok történéseinek felidézése. Ezenkívül előadásokat, rendhagyó történelemórákat tart, cikkeket, tanulmányokat ír. Kiemelte, hogy a szibériai kényszermunkatáborok világának ábrázolása tette őt íróvá. Legfontosabb írása a Keserű ifjúság, amelyben részletesen felidézte rabsága emlékeit. Megírta a Gulag Lexikont is, amelyben évtizedes kutatások nyomán több mint 4700 rabtársa sorsát írta meg lexikális adatokkal, hivatalos dokumentumok alapján.

A Gulag áldozatainak emlékművét a budapesti V. kerületi Honvéd téren 1993-ban állították fel, alkotója Veszprémi Imre. A carrarai márványból és ólomból készített emlékművet a Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány állíttatta.

1. A kényszermunka áldozatai
2. A táborokban nem számított a nemzetiség

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
• Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
• Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
• Hol van Keresztelő Szent János feje?
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
• Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
• „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
• Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek