André Kertész fotói az Olasz Kultúrintézetben
2010. október 5. 12:42 MTI
Egy világhírű klasszikus és egy kortárs magyar fotográfus, André Kertész, illetve Nagy Zoltán képeiből nyílt kettős kiállítás hétfőn a budapesti Olasz Kultúrintézetben a Gorizia megye hete rendezvénysorozat keretében.
Korábban
Kevesen tudják, hogy a Kertész Andor néven született, később André Kertészként a világ legnevesebb alkotóinak egyikeként számon tartott fotográfus az I. világháború idején az olasz fronton harcolt - emelte ki Gorizia megye közgyűlésének elnöke a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón. Gennaro Falanga felidézte, hogy a fiatal magyar katona rövid szolgálata alatt számos felvételen örökítette meg katonatársait és a nagyrészt a mai provincia területén húzódó isonzói front helyszíneit.
Kertész fotográfiáiból Gorizia megye 2003-ban rendezett kiállítást, majd ezt az anyagot egy kortárs magyar művész szintén fekete-fehér felvételeivel kiegészítve hozta el Budapestre: Nagy Zoltán hagyományos, analóg technikával ragadta meg a környék helyszínei, többek között Gorizia, Grada vagy Doberdo hangulatát.
Az André Kertész visszatér Budapestre - Kertész nyomdokaiban című tárlat rendezője, Pierlugi Lodi elmondta: a Kertész-hagyaték Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött részében 24 korabeli fotót találtak, a budapesti Olasz Kultúrintézet közönségének ezeket 49 Nagy Zoltán-képpel együtt mutatják be.
Az október 8-ig látogatható kiállítás a Gorizia megye hete programsorozat keretében nyílt meg a magyar fővárosban. Mint Enrico Gherghetta, a provincia elnöke közölte, a rendezvény során kedden az isonzói harcok emlékére tartanak történelmi konferenciát az isonzói hadszíntérről, majd másnap az Isonzo-völgy gazdasági lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Roberta Demartin, Gorizia megye alelnöke bejelentette: hétfő délelőtt találkozott Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, L. Simon Lászlóval, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökével és Kálnoki-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkárral, akik jelezték: Magyarország részt kíván venni az I. világháborús hadszínterek turisztikai fejlesztését is célzó Carso 2014+ projektben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.