Megmentenék a felszabadított rabszolga olajportréját
2010. július 8. 13:27 The Guardian, MTI
A 18. században készült, egy felszabadított rabszolgát elsőként megörökítő olajportré megvásárlásához hiányzó 100 ezer font (34 millió forint) előteremtésére kezdett adománygyűjtésbe a londoni National Portrait Gallery.
Korábban
A Christie's aukciósház tavaly decemberben 555 ezer fontért (189 millió forintért) adta el az 1701 és 1773 között élt Ayuba Suleiman Diallót ábrázoló festményt. A galéria elővásárlási joga augusztus 25-én jár le, a vételár jelentős részét - különböző forrásokból - korábban sikerült előteremteni, már "csak" 100 ezer fontra lenne szükség ahhoz, hogy a kép továbbra is a galériában maradhasson.
A festmény egy gambiai származású muzulmán férfiról készült, akit 29 éves korábban hurcoltak el Amerikába, hogy az ottani ültetvényeken rabszolgaként dolgoztassák. A fogságból szökni próbált, ezért börtönbe zárták, később azonban egy jóindulatú angol ügyvéd segítségével Angliába került. Európai tartózkodása során Diallót a vezető arisztokratáknak, tudósoknak is bemutatták, és 1733-ban felkérték, hogy egy portré erejéig üljön modellt.
William Hoare hagyományos viseletben, nyakában a Korán másolatával örökítette meg Diallót. A galéria szerint a portré azért is kiemelten fontos, mert ez az első olyan festmény, amely személyes emléket állít egy afrikainak "egyenlőként" ábrázolva őt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.