A vörösterror 133 napja

Capa magyar nőt imádott

2010. június 17. 14:51 The Independent

Évtizedekig semmit sem tudhattunk Robert Capa legnagyobb szerelméről: egy Nagy-Britanniában megnyílt kiállításon azonban kiderült, hogy Kati Horna volt az a nő, akiért a spanyol polgárháború és a D-nap legendás fotósának szíve dobogott.


Capa és Horna mindketten magyar származásúak voltak, és 1912-ben születtek Budapesten: előbbi Friedmann Endre, míg utóbbi Deutsch Katalin néven. Tinédzserként találkoztak, és hamar elválaszthatatlanokká váltak - osztotta meg a The Independenttel a Chichesterben nyíló kiállítás kapcsán a nő lánya, Norah. Szerinte Capa más kapcsolatai, így Ingrid Bergman színésznővel, és Gerda Taróval folytatott viszonyai mára már a legenda részeivé váltak, ám Kati volt az, akit valóban szeretett, hiszen ő volt az egyetlen, aki valóban megértette.

Fiatalként mindketten elkötelezett baloldaliak voltak, és mindketten beleszerettek a fotózásba. Sokszor egymásról készítettek képeket: Horna egyik első portréja is Capát ábrázolta. Norah szerint szerelem volt első látásra, amikor a budai bankárcsalád lánya találkozott a pestii zsivánnyal.

18 éves korukban azonban elváltak útjaik, amikor Horna Berlinbe költözött. Pár évvel később Párizsban találkoztak, ahol a már Capa néven ismert fotósnak stúdiója volt. Amikor aztán a férfi Spanyolországba utazott, Kati is követte, ám míg az előbbi a tekintélyes LIFE-nak, addig Horna kisebb, kevésbé ismert anarchista lapoknak (Umbral) készített képeket. Azok műfaja is más volt: Kati főként a front mögötti mindennapokat örökítette meg, nőket és gyerekeket fotózott, Robert azonban a fronton dolgozott.

1939-ben aztán Capa New Yorkba repült, hátrahagyva képeit. Kati hamarosan találkozott Jose Hirnával, akihez később feleségül ment. Roberttel legközelebb New Yorkban találkozott, ahol a férfi könyörgött, hogy maradjon vele, ám Horna inkább Mexikót választotta. A következő évben a férfi meglátogatta őt, és már arról beszélt, hogy elege van a háborús fotózásokból, és a frontmunkából; Katival akart lenni, összeköltözni, és gyerekeket nevelni. Ekkorra azonban már eltávolodtak egymástól, ám a kapocs életük végéig megmaradt: Norah szerint anyja vigasztalhatatlan volt, amikor hallott Capa haláláról

A nálunk kevéssé ismert munkásságú Horna tovább fotózott, és képeit most első alkalommal állították ki Angliában, ahol mindezt egy különleges alkotócsoport munkái között nézhetjük meg. Kati ugyanis Mexikóban összebarátkozott Leonora Carrington angol szürrealista festőnővel, és később Remedios Varo festő is csatlakozott hozzájuk.

Érdekes módon egy újabb magyar is volt a társaságban: ő Carrington férje, Weisz Imre, akit Horna és Capa még Magyarországról ismertek. Weisz egyébként Spanyolországban is együtt dolgozott Capával, és az ő nevéhez köthető a már hátrahagyott negatívok megmentése is, amiket aztán 2007-ben fedeztek fel újra.

A kiállítás oldala

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!