2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Széchenyi-díjat kapott Rainer M. János történész

2010. március 15. 17:45 MTI

"Óriási megtiszteltetést jelent ez a kitüntetés, különösen azért, mert ebben a szakmában általában nálam jóval idősebb kollégák részesülnek ilyen elismerésben, olyanok, akik nálam sokkal nagyobb életművet tudhatnak a magukénak. Ez egy kicsit zavarba is ejt" - fogadta a gratulációkat a Széchenyi-díjjal kitüntetett Rainer M. János történész.

A Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány (1956-os Intézet) főigazgatója az 1956-os kutatások kiemelkedő és nemzetközileg is elismert műveléséért, a forradalom emlékének tudományosan is megalapozott ápolásáért vehette át március 15-én a Széchenyi-díjat.

Rainer M. János ismertetése szerint jelenleg egy kutatási projektet vezet az 1956-os Intézetben, amelynek Kádárizmus a címe. "Ez egy hosszabb távú, több évre szóló projekt, amelyet 2008-ban kezdtünk el. Egyfajta közös gondolkodás, amelynek keretében ki-ki egyéni témákon dolgozik. A cím arra utal, hogy a kutatás természetesen felöleli a Kádár-korszakot, de nem a Kádár-korszak nagy történetét akarja megírni a hagyományos lineáris rendben, hanem inkább 'mélyfúrásokat' végzünk, esettanulmányokat, helyenként mikrotörténeti tanulmányokat készítünk egyfajta közös gondolkodás mentén.

Ennek az a lényege, hogy a Kádár-korszak politikai, társadalmi, gazdasági berendezkedése nem sok mindenben különbözött a többi hasonló sorsú országétól. A sztálinizmus egy magyar változatáról volt szó. Ami különbözött, az a politika, ahogy ezt a szerkezetet üzemeltették, és ezt neveztük kádárizmusnak. Ennek kapcsán magam is dolgozom egy könyvön, amely a kádárizmussal kapcsolatban részben korábban megjelent írásaimat, részben újabb tanulmányaimat tartalmazza majd, valamint a rendszerváltás fogalmával is foglalkozik a 20. évforduló kapcsán" - magyarázta Rainer M. János, hozzátéve, hogy tanulmányokat, esszéket tartalmazó gyűjtemény összeállításáról van szó.

A történész kitért az 1956-os Intézet tervére, hogy A mi 20. századunk címmel új portált indítanak. "A mi történetünkről, a magyar társadalom történetéről van szó" - emelte ki Rainer M. János. Mint kifejtette, egy oral history (elbeszélt történelmi) projektről van szó, amelynek keretében szóbeli emlékezettel, esetleg "mozgóképes" emlékezettel, valamint multimédiás eszközökkel és mindenféle segédanyaggal szeretnék megidézni a 20. századot.

"Van egy oral history archívumunk, amelyben ezer életútinterjú található, de az a nem titkolt vágyunk, hogy a hatalmas magyar dokumentumfilmes anyagot is felhasználjuk. Óriási interjúanyag készült dokumentumfilmek kapcsán magyar neves 20. századi alkotóktól, valahogy ezt is megmozgatnánk. Egyrészt azért, hogy élményszerűbb legyen ez A mi 20. századunk, tehát emberek, arcok, tekintetek maguk meséljék el, ne csak a holt betű. Másrészt fel szeretnénk hívni figyelmet arra, hogy micsoda fontos alkotások készültek itt az 1980-as évek elejétől napjainkig. Ez egy nagyon nagy korszak volt, a történelmi dokumentumfilmek nagy korszaka" - fogalmazott Rainer M. János.

Rainer M. János életrajza az Intézet oldalán

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár