Megoldatlan maradt Lorca halálának rejtélye
2009. december 18. 09:28 The Daily Telegraph
Megoldatlan maradt a spanyol polgárháború egyik máig kísértő rejtélye: az állítólag Federico Garcia Lorca maradványait rejtő sír feltárása során a régészek nem találtak emberi maradványokat.
Korábban
Alfaracarban az állítólag Lorca mellé temetettek hozzátartozói évek óta kampányoltak a feltárásokért, ezt azonban a Franco rezsim áldozatainak szimbólumává vált költő családja sokáig ellenezte, mondván a hasonló feltárások semmit nem oldanak meg. Egy helyi bíró ítélete kapcsán azonban nemrég beleegyeztek a munkálatokba, és azt is bejelentették, hogy ha szükséges, DNS-mintákat adnak az esetlegesen előkerülő maradványok azonosításához.
A kutatók azonban nem jártak eredménnyel, hiszen a terület két hónapon át folyó feltárása nem hozott eredményt, és az állítólagos temetkezési helyen nem találtak emberi maradványokat.
A szakértők szerint ezért most újra felerősödhetnek a Lorca sorsával kapcsolatos spekulációk, akit 1936-ban, a spanyol polgárháború kitörésekor gyilkoltak meg Franco katonái. Ennek körülményeit a mai napig rejtélyek övezik: a legnépszerűbb elméletek szerint baloldali köztársasági nézetei, vagy épp homoszexualitása miatt végezhettek vele.
A maradványok megtalálásának kudarca Ian Gibson, a költő életrajzírója számára is rossz hír, hiszen korábban a Lorcát kivégző alakulat tagjaival készített interjúk alapján épp ő határozta meg a sír helyét. Ebből kiderült, hogy Gabriel Garciát három másik emberrel, így egy féllábú tanárral, és két helyi matadorral együtt lőtték le, majd temették egy domboldalba. Gibson azonban kitart, és szerinte a maradványok a közelben lehetnek, így érdemes lenne a keresési területet jobban kiterjeszteni.
Vannak, akiket azonban mindez nem győzött meg, és szerintük Franco a kivégzés miatti nemzetközti botrány miatt Lorca maradványainak elköltöztetéséről határozott. Több ilyen eset is volt: a történészek szerint a hasonló halálosztagok a polgárháború és Franco 1975-ig tartó uralma során körülbelül 130 ezer embert öltek meg. Ezen tömegsírok legtöbbje a mai napig ismeretlen, és feltárásuk a politikai viták kereszttüzében szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05