A kitaszított franciák, avagy a feketelábúak története
2009. december 7. 12:37 Fekete István
D'Espèrey, Camus, Jean Reno: a tábornok, a filozófus és a filmszínész. Azon túl, hogy franciák, összeköti őket, hogy mindhárman Észak-Afrikában születtek, és mindannyiuk sorsában megjelenik a 20. századi francia történelem egyik legnehezebb problémája, az algíri kérdés. Gyarmati gyűlölet és hazai utálat, avagy a feketelábúak története.
Korábban
A pied-noirok (vagy más néven feketelábúak, többes számban pieds-noirs, ejtsd: pienoá) Algéria telepesei voltak az észak-afrikai ország 1962-es függetlenné válásáig, akiket európai felmenőkkel rendelkező francia nemzetiségűek és szefárd zsidók alkottak, illetve olyan bevándorlók, akik a kontinens déli feléből (Spanyolország, Olaszország, Málta) érkeztek a maghrebi országba. A kifejezés eredete egyébként még ma is vitás: az egyik elmélet szerint a kikötői munkások koszos lábáról, míg egy másik szerint a helyi franciák csizmáiról kapták nevüket.
Algéria gyarmatosítását főleg gazdasági haszonszerzés motiválta: a casus belli 1827-ben lobbantotta lángra a szunnyadó ellentéteket, amikor az algíri dej egy légycsapóval megütötte a tárgyalásra érkező, a vele szóváltásba keveredő francia konzult. Három év blokád után X. Károly armadája készítette elő a telepet a 34 ezer fős szárazföldi expedíciónak, amely megkezdte a terület birtokba vételét. 1848-ban Párizs annektálta Algériát, amelyet a Második Köztársaság szerves részének nyilvánított: területén három départment-t (Algír, Orán, Constantine) alakítottak ki. A telepesek mélyen megvetették gyökerüket Algéria földjében – olyannyira, hogy legtöbbjük inkább algériainak, mintsem franciának tartotta magát.
Ügyeiket az először 1839-ben életre hívott arab irodák intézték, amelynek tagjai a muzulmán népesség civilizálását tűzték zászlajukra. Franciaország igyekezett rátenni a kezét az értékes algériai földekre, az 1880-as években pedig sorra születtek az algériaiakat érintő diszkriminációs törvények; ezekben az években ráadásul egyre több európai bevándorló érkezett. 1914-ben már 700 ezerre duzzadt az öreg kontinensről érkezettek száma, közülük minden második ember már Algériában látta meg a napvilágot. A kolonisták alkották a politika elitet, s közülük kerültek ki az ország legvagyonosabb emberei is.
A második világháború alatt az algériai muzulmánok a franciák oldalán sorakoztak fel, miközben a pied-noirok a nácikkal kollaboráló Vichy-rezsimmel szimpatizáltak. A jogi egyenlőséget, állampolgárságot és politikai képviseletet követelő 1943-as Algériai Nép Manifesztumot Párizs elengedte a füle mellett, s mindössze 60 ezer, arra „érdemes” algériai muzulmánnak adta meg a francia állampolgárságot. Az egyre élesedő ellentétek miatti első nagyobb összecsapásra nem kellett sokat várni: 1945. május 8-án 1500 muzulmán lelte halálát a rendőrséggel és a hadsereggel vívott ütközetben.
Sorra jelentek meg a paramilitáris csoportok – mint például a függetlenségért küzdő FLN –, 1954-ben pedig kitört a függetlenségi háború. 1959-ben már több mint egymillió – a populáció egytizede – pied-noir élt a maghrebi országban, Algír és Orán lakosai közül pedig minden harmadik tartotta magát egykori telepes leszármazottjának. A feketelábúak kezdetben azt hitték, hogy a francia hadsereg úrrá lesz a helyzeten, azonban csalódniuk kellett. Az észak-afrikai országba érkező de Gaulle az önrendelkezésről akart tárgyalni, mire a feketelábúak árulással vádolták az elnököt, s titkos hadsereget állítottak fel az FLN ellenében (Organisation armée secrète – OAS): megtámadták a Franciaországot reprezentáló intézményeket, az algériaiakat és magát de Gaulle-t is (mottójuk: „Algéria Franciaország, és az is marad”/ L’Algérie est française et le restera).
A pied-noirok exodusa akkor vette kezdetét, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Algéria függetlenné válása nem odázható el. 1962 és 1964 között több mint egymillió feketelábú kelt át a Földközi-tengeren. Párizs nem számolt azzal, hogy az észak-afrikaiak ilyen nagy számban érkeznek az anyaországba; úgy kalkuláltak, hogy 300 ezren térhetnek vissza, s közülük sokan csak ideiglenes fognak itt tartózkodni. A feketelábúak Dél-Franciaországot részesítették előnyben, de sokan költöztek Olaszországban, Spanyolországba, Ausztráliába vagy Észak-Amerikába is. Franciaországban legtöbbjüket ellenszenv és megvetés fogadta, mivel a háború kirobbantásával vádolták őket, s azt vetették a szemükre, hogy ők voltak a Negyedik Köztársaság összeomlásának fő okozói. Helyzetüket tovább bonyolította az a tény, hogy Algériába nem térhettek vissza a telepesek és az őslakos algériaiak közötti ellenségeskedés miatt.
A feketelábúaknak viszonylag zökkenőmentesre sikeredett a francia társadalomba való integrálása: a legfontosabb elem talán az volt, hogy a szegényebb rétegeket a francia nép nagyobb áldozatvállalása nélkül tudták felszívni, akik később a hatvanas évek gazdasági fejlődésének motorjai lettek.
Források:
Pied-Noir - a Wikipedia szócikke
Population resettlement in international conflicts: a comparative study
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király 16:05
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában 15:05
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély 10:35
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat 09:50
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke 09:05
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás tegnap
- A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet tegnap
- Előbb filmsztár lett, majd a színpadot is meghódította Törőcsik Mari tegnap
