A kulturális örökség elhivatott fotósa
2009. május 4. 12:42
A múlt hét közepe óta látogatható Budapesten a Múlt-koron is publikáló Kovács Olivér fotókiállítása: a képeken a hazai kulturális örökség legszebb darabjai elevenednek meg.
Korábban
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pincegalériájában a múlt hét közepén nyílt meg a Kovács Olivér fotóiból rendezett kiállítás: a tárlat megnyitóján Hack Róbert fotóművész és Mezős Tamás, a KÖH elnöke méltatta a fényképészt, akinek tevékenysége nyomán a hazai kulturális örökség kevéssé ismert részletei is feltárulnak.
A fotós, akinek nevéhez a Múlt-kor több cikke, és a műemlékem.hu portál is kötődik, most legszebb fényképeit rendezte egy csokorba, így a kellemesen hűvös pincébe leereszkedve láthatjuk, hogy milyen emlékeket őriz az Istvántelki gőzmozdony-javító műhely fala, vagy milyen élményben lehet részünk, amikor a pilisszentléleki kolostorrom kiemelkedik a hajnali ködből. Elborzonghatunk a lovasberényi zsidó temető sírköveinek látványán, vagy láthatjuk, hogy milyen érzés lehet egy középkori sír kibontása Dombóváron.
Az aprócska, ám hatalmas dimenziókat sejtető tárlat elégedettséggel tölti el az érdeklődőt, mert akár egy rövid látogatás után is megbizonyosodhatunk arról: a hazai kulturális örökség, és műemlékvédelem minden korábbinál jóval több figyelmet érdemel, és annak több eleme éppen a Kovács Olivérhez hasonló elhivatott szakembereknek köszönhetően menekülhet meg az enyészettől.
További információk:
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - Pincegaléria
1014 - Budapest
Táncsics Mihály utca 1.
Nyitva tartás: minden nap 9-17
Tel.: +36 (1)224-5587
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap