Már felülről is áttekinthetők a margitszigeti kolostor romjai
2008. november 21. 15:27 MTI
A margitszigeti domonkos rendi apácakolostor 1994 óta folyó rekonstrukciója eredményeként felülről is áttekinthetővé vált a romegyüttes; az idei rekonstrukciós eredményeket pénteken mutatta be Kiss Katalin építész, a Fővárosi Önkormányzat osztályvezetője.
Beszámolt arról, hogy meghatározták a helyét és kiegészítették a romjait annak a lépcsőháznak, amely a karzatra vezetett. A karzat helyére egy fémből készült hidat tettek, amely a torony romjai fölött kiöblösödik és mint egy kilátóról, fölülről lehet áttekinteni az egész kolostoregyüttest. Ezzel újabb fontos állomásához érkezett a rekonstrukció - hangsúlyozta Kiss Katalin. "Most jutottunk oda, hogy az egész épületegyüttes áttekinthető felülnézetből" - emelte ki az osztályvezető.
Felidézte, hogy 1994 óta foglalkoznak a margitszigeti domonkos rendi kolostornak, Árpád-házi Szent Margit egykori lakóhelyének a felújításával. 1996 és 2000 között a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai régészeti ásatásokat végeztek, hitelesítették a régi feltárásokat és újakat is kezdtek. Kiss Katalin emlékeztetett arra, hogy 2000-ben készült el a szentély rekonstrukciója. A munkálatok belülről indultak, mivel ezek a részek voltak legépebbek.
A kerengő és a szentély feltárása, rekonstrukciója után egy egészen új részre bukkantak a Duna felőli oldalon, amely szintén megtekinthető felülről, egy másik kis hídról. Ez lehetett annak idején a királyi ház. A további munkákról kifejtette: 2009-ben és 2010-ben a bejárati út és a kolostor között terepet, a bevezető utat rendezik és felújítják a kis szentélyt is.
IV. Béla a tatárjárás alatt tett fogadalmat arra, hogy születendő gyermekét az egyháznak ajánlja fel, ha sikerül túlélniük a pusztulást. Így került Margit először a veszprémi kolostorba, majd a király felépíttette a szigeten a domonkosok apácakolostorát. A királylány 1252-ben 12 apácával együtt telepedett le az új kolostorban. Itt halt meg és itt található síremléke is; az apácakolostor mellett egy királyi házat is emeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap