Nyolcezer éves urnatemetőt találtak a török metróépítők
2008. november 11. 17:10 MTI
Nyolcezer éves urnatemetőt találtak a régészek Isztambulban, a Marmaray-alagút építésével összefüggő feltárások során.
A metróalagút, amely Isztambul európai és ázsiai oldalát köti majd össze a Márvány-tenger alatt, 13,7 kilométeres lesz. Ebből 1,4 kilométeres szakasz 55 méterrel a víz és 5 méterrel a tengerfenék alatt halad majd.
Az alagút és a hozzá csatlakozó állomások építése során egyre másra kerülnek elő érdekes régészeti emlékek. Így felfedeztek 32 hajóroncsot, amelyek a 7. és a 11. század között süllyedtek el, s feltárták a város ősi kikötőjét, ahogy rábukkantak a települést körülvevő első városfalra is. A temető i.e. 6000-5800 között keletkezett. A régészek szenzációsnak tartják a felfedezést, hiszen ez az első újkőkorszaki urnasíros temető, amelyet Anatólia területén találtak.
Az elhunytak hamvait cserépurnákba vagy kőkonténerekbe helyezték. Ugyanide helyezték az eltávozottak ruháit, használati tárgyait, ékszereit. Amennyiben valakinek a halálát nyílvessző okozta, azt is az elhunyttal együtt temették el. Az egyik urnában egy csecsemő csontvázára bukkantak. A feltárások folytatódnak, a régészek abban reménykednek, hogy megtalálják magát a krematóriumot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.