Meghalt az auschwitzi Sonderkommando egyik utolsó túlélője
2008. június 17. 17:14
Nyolcvanöt éves korában kedden meghalt Henryk Mandelbaum, az Auschwitz-Birkenau haláltáborban működő "Sonderkommando" egyik utolsó túlélője.
Korábban
Mandelbaum, egy olkuszi (Dél-Lengyelország) zsidó család gyermeke, a második világháború elején még el tudott rejtőzni a németek elől, és egészen 1944 áprilisáig bujkált. Miután elfogták és Auschwitzba vitték, a nácik egyenesen a gázkamrák kiürítését és a holttestek elégetését végző "Sonderkommandóba" sorozták be. Az egység kizárólag zsidó fiatalokból állt. Így lett ő is szemtanúja a tábor története legnagyobb tömeggyilkosságainak, amikor alig két hónap alatt 300 ezer magyar zsidót gázosítottak el.
A "Sonderkommando" feladata volt az is, hogy megvizsgálja a halottak testnyílásait értékek után kutatva, ők törték ki az áldozatok még meglévő aranyfogait is. Amikor 1944-ben a krematóriumok már nem tudtak "lépést tartani" az elgázosítottakkal, az egység tagjainak két hatalmas gödröt kellett ásniuk, hogy abban égessék el a halottakat.
1944. október 7-én Mandelbaum is részt vett az auschwitzi rabok lázadásában, amit az SS hamar levert, és 451 foglyot azonnal kivégeztek. 1945 januárjában, még a tábor felszabadítása előtt elindított halálmenetből megszökött és egy tanyán rejtőzött három hétig, majd szemtanúnak jelentkezett a náci háborús bűnöket megállapító bizottságnál.
Auschwitz-Birkenauban 1940 és 1945 között 1,1 millió embert, köztük egymillió zsidót öltek meg. A "Sonderkommando" több száz tagja közül mindössze 70-en élték túl a háború végét. A múzeumigazgató szerint Henryk Mandelbaum volt az, aki legtöbbet tanúskodott az átélt borzalmakról. Lengyelországban telepedett le, de gyakran elutazott Németországba is, hogy tapasztalatairól beszéljen. Különösen fontosnak tartotta, hogy a fiatalok tudják, mi történt a haláltáborokban.
Mandelbaum egyike volt annak a 32 auschwitzi túlélőnek, akiket kiválasztottak 2006. június 26-án az egykori haláltáborba látogató XVI. Benedek pápával való találkozásra, és együtt imádkoztak a katolikus egyházfővel a tábor legrégibb részén, a Kivégzettek Falánál.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Betegen állt ki utolsó meccsére a bokszlegenda, Muhammad Ali
- 10 tény a kerékpározás történetéből
- A Városliget jegén könnyedén szerelemre lobbanhattak a pesti fiatalok
- Medencében vettek revansot a magyar vizilabdázók a forradalom leveréséért
- Az egyenjogúságtól tartva 1921-ben betiltották a női focit
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén
- Zenével reformálta meg Kronberger Lili a műkorcsolyázást
- Párhuzamosan játszott filmekben és a medencében is Bud Spencer
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.