10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Korábban
A gyufaadó (1871)
Robert Lowe, a királyi kincstárt kezelő hivatal kancellárja 1871-ben egy gyufákra kivetendő adót terjesztett elő. Minden egyes doboz gyufán egy bélyegnek kellett lennie, amelyen egy láng ábrázolása szerepelt a latin „ex luce lucellum” (a fényből egy kis nyereség) kifejezés szerepelt. A vicc – jegyezte meg egy liberális politikus – talán elszórakoztat egy egyetemi kollégiumi szobát, de az, hogy oxfordi gazdagok mosolyogjanak egy szegényekre kivetett adón, nem jó politikai irány.
Egy vezető közgazdász az adó védelmére sietett, azzal érvelve, hogy a szegényeknek is ki kell venniük részüket az állam fenntartásából lehetőségeiknek megfelelően. Ha nem tesznek így, az adók a tőkére esnek majd, amely emiatt aztán külföldre menekül, és munkanélküliséghez vezet. Az ilyen érvelések azonban nem voltak hatásosak a latin szóvicc ízléstelenségével szemben, és az adót heteken belül elvetették. A Bryant and May gyufagyártó ünnepélyes ivókutat állított a londoni Bow Roadon az adó vereségének emlékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap