VIII. Henrik első fia merőben másként alakította volna a történelmet – ha életben marad
2020. június 30. 14:59 Múlt-kor
Korábban
A herceg élete
Ami az ifjú Henrik herceget illeti, Katalin minden bizonnyal biztosította volna, hogy megfelelő katolikus neveltetést kapjon, és egészen kiskorától már a későbbi uralkodásra készítették volna fel. Rövid élete során még megkapta a Cornwall hercege címet, és a későbbiekben luxuskörülmények közt élt volna külön háztartásban, ahol a lehető legjobb oktatást kapta volna.
Az ifjú Henriket vélhetően nem övezte volna az a paranoiába hajló szülői féltés, amely későbbi féltestvérét, a leendő VI. Eduárdot kísérte egész életében, így valószínűleg a lovagi nevelést is megkapta volna. Szülei az egészséges gyermek alapján joggal bízhattak volna abban, hogy ha Henriknek baja is esik, később még születnek majd fiaik.
Minden további fiúgyermek enyhített volna VIII. Henrik aggodalmain a dinasztia jövőjét illetően, hasznos „tartalékokat” képeztek volna Borman elmondása szerint. „Egyiküket vélhetően egyházi pályára szánták volna, ahogy magára Henrikre is ez a sors várt, amíg ő volt a tartalék trónörökös.”
Henrik és Katalin lányaikat – például az 1516-ban született Máriát, aki immár nem lett volna a trón várományosa – kiházasították volna külföldre, hogy erősítsék szövetségeiket.
Henrik herceg életben maradása esetén a Tudor-ház jövője biztosítva lett volna VIII. Henrik szemében. Az örökös ilyen korai „biztosításával” azonban lehetséges, hogy saját és dinasztiája történelmi emlékezetét homályosította volna el.
„A két dolog, amely miatt a Tudorok oly híresek és oly sokakat érdekelnek, egyfelől a király, aki hatszor nősült, másfelől pedig lánya, I. Erzsébet, aki ’szűz királynőként’ uralkodott” – mondta el Borman. Henrik uralmának eget rengető változásai, a vallási konfliktusok és gyermekei uralkodása nélkül lehetséges, hogy a Tudorokra kevesebben emlékeznének napjainkban.
Ami pedig magát a királyt illeti, felmerülhet a kérdés, hogy ha korábban születik élő fiú örököse, vajon élete végére ugyanazzá a túlsúlyos, goromba modorú uralkodóvá vált-e volna, akiről a történelemkönyvek megemlékeznek.
„Lehet, hogy ugyanaz az élvhajhász herceg maradt volna, mint amikor trónra lépett” – mondta Borman. „Ha 1536-ban ugyanúgy bekövetkezik a lovagi tornán elszenvedett balesete [amely miatt megsántult], ugyanúgy meghízott volna és fájdalmai lettek volna, de nem kínozta volna az a mély bizonytalanság, amely az élő, törvényes fiúörökös utáni 30 évnyi – sikertelen – próbálkozásból fakadt.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.