Véres kötszer a csatamezőn – erre számíthatott a harcban megsérült római legionárius
2018. április 19. 13:29 Múlt-kor
Korábban
Az eltűnt római örökség
A római katonák magas túlélési aránya azt is jelentette, hogy biztosítani kellett számukra helyszínt a lábadozásra. A hadjáratok idején, amikor épített erőd nem állt a rendelkezésükre, egy téglalap alakú sátor volt a rögtönzött kórház. A későbbi erődökben szintén megmaradt ez az elrendezés. A római katonai kórházat, a valetudinariumot az optio valetudinari vezette, aki közvetlenül a praefectus castrorum alá tartozott. A kórház bejárata egy méretes ablakok által megvilágított hatalmas hallba vezetett, s maga az épület különböző osztályokra bomlott, a hall melletti teremben a még fényesebb műtő, emellett pedig a kötszerek tárolására alkalmas szoba kapott helyet, ahol az eszközök sterilizációját is elvégezhették.
A kórház keleti oldalán a konyhát és a kamrát, míg a nyugati részén a fürdőket, az öltözőket és az illemhelyet találjuk. A különböző egységeket – a zaj csökkentése, valamint a fertőzések megakadályozása végett – folyosók választották el, az elrendezés pedig lehetőséget biztosított a személyzet számára, hogy egyes betegeket elkülönítsenek a többiektől. Helyet kapott még a kórházban egy vizsgálati szoba, valamint egy halottasház is. Az egyes légiók szálláshelyénél épült, kiváló hűtéssel bíró és szellőztethető kórházak a teljes állomány 5–10 százalékát voltak képesek befogadni, vagyis körülbelül 250–500 embert.
A római kori orvoslás nemcsak azért lehetett sikeres, mert az ókorban ők rendelkeztek a legmagasabb szintű orvosi ismeretekkel, mindez a rendkívüli szervezettségnek is köszönhető: a legionáriusok állandó orvosi felügyelete és az orvosi képzés megtette a hatását. A rómaiak pragmatista szemlélete, a hatalmas tudásvágy, a számtalan újítás az orvostudományt egy addig még sohasem látott szintre emelte. A birodalom bukását követően azonban Róma öröksége elveszni látszott, s csak a 19. században fedezték fel újra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap