Végleg elszálltak a Habsburg nagynémet álmok a königgrätzi csatavesztéssel

Nagynémet és Habsburg nem, kisnémet és porosz igen

Bismarck 1866. április 9-én az össznémet nemzetgyűlés összehívását javasolta általános választójog alapján, de a kezdeményezést Ausztria elutasította. 1866. június 7-én Bismarck seregei beléptek Holstein területére, ezzel lényegében kirobbantva a háborút. A „casus bellik” természetesen csak ürügyül szolgáltak mindkét félnek a hadbalépésre, valójában a német egység vezető szerepéért vívott harc motiválta a nagyhatalmakat: dülőre kellett vinni, hogy a kisnémet vagy a nagynémet egység az életképesebb megoldás. 

Bismarck erre azt indítványozta a német kormányoknak, hogy Ausztria nélkül szervezzék újra a Német Szövetséget, amelyre válaszul Ausztria erőiknek mozgósítására kérte fel a szövetség tagjait: a két ország között június 14-én beállt a hadiállapot. Az arányok nagyjából kiegyensúlyozottak voltak, tizenkét német állam – közülük jelentősebb tényezőként Szászország, Hannover és Württemberg – Ausztria mellé állt, míg a poroszok oldalán 17 észak- és középnémet állam harcolt.

A feszültséget tetézte, hogy Olaszország is hadat üzent Ausztriának, így utóbbiak kénytelenek voltak megosztani erőiket, és nagyjából 100 ezer főt átcsoportosítottak az olasz frontra. Az így megmaradt, külröbelül 215 ezer főt számláló osztrák sereget Ludwig von Benedek (Benedek Lajos) vezette, aki a solferinói csatában szerzett érdemeket azzal, hogy csapatait megmentette a teljes megsemmisüléstől. 

Az osztrák hadviselés a poroszhoz képest elavultnak bizonyult, tüzérségük képzettségében és felszereltségében is elmaradt ellenfelüktől. A porosz gyalogság nagy hatótávolságú, hátultöltős, gyújtószeges, gyorstüzelő puskáival szemben az osztrák hadvezetésnek nem lehetett ellenszere. Helmuth von Moltke, a poroszok hadvezére ezzel szemben bízhatott az infrastrukturális, a vasúti hálózat biztosította utánpótlásban is, erőit ennek megfelelően nem koncentrálta, három hadsereggel tervezte az Elba folyó előtt tömörülő osztrák sereg bekerítését. 

A háború sorsát a csehországi Königgrätz (Hradec Kralové) és Sadowa (Sadová) között vívott csata döntötte el 1866. július 3-án. Az osztrákok defenzív pozíciót foglaltak el, így hagyták előretörni az északnyugati irányból érkező, mintegy 135 ezer fős porosz központi hadsereget, ezért Ausztria szövetségesei – Albert szász herceg vezetésével – hátrálni kényszerültek. Ráadásul az északi és a nyugati irányból érkező, bekerítő seregekkel együtt a poroszok létszámban sem maradtak el ellenfelüktől. 

Délelőtt az osztrákok még előnyösebb, erődített, domboldali pozícióikat elfoglalva eleinte visszaverték a porosz rohamokat, majd az erdőbe menekülő támadókkal szemben fölénybe is kerültek, de Benedek elmulasztotta a pillanatot, amikor áttörhette volna a porosz centrumot.

A délután folyamán megérkezett a porosz koronaherceg, a későbbi III. Frigyes császár vezényelte, 93 ezer fős 2. porosz hadsereg, amelynek a folyamatos „ostromállapot” miatt már kimerült osztrák jobbszárny már nem tudott ellenállni. A balszárny megroppanásával kezdett összezárni a porosz gyűrű, ezért Benedek egyetlen lehetősége az maradt, hogy elrendelje a visszavonulást. Ahogy leszállt az est, az osztrákok átkeltek az Elba folyón, a hidakat felégették, így a poroszok nem üldözték tovább ellenfelüket: enélkül is egyértelmű győzelmet arattak. Míg ők csak 10 ezres, addig az osztrákok közel 40 ezres veszteséget szenvedtek el. 

A csata után ugyan Benedeket leváltották, de a háború sorsa ekkorra már eldőlt, az osztrákoknak le kellett tenniük a fegyvert. Az augusztus 23-án megkötött prágai béke feloszlatta a Német Szövetséget, az Osztrák Császárságnak a Porosz Királyság javára le kellett mondani a német egység megvalósításáról, ráadásul Velencét is elveszítette. Emellett Ausztriának további 20 millió talléros háborús kártérítést kellett fizetnie. 

Augusztus 18-án létrejött az Északnémet Szövetség, az 1871-ben kikiáltott Német Császárság magja, immár Ausztria részvétele nélkül. Bismarck a teljes győzelem ellenére nem akarta teljesen megfosztani Ausztriát a nagyhatalmi státuszától, mert a jövőbeli háborús terveihez szövetségesnek kívánta megnyerni a legyőzött államot.

A csatavesztésnek magyar vonatkozásai is voltak, hiszen a bécsi udvar meggyengült pozíciói miatt kényszerült új szövetségesek keresésére. Felvették a kapcsolatot a tárgyalásra nyitott magyar politikai elittel, ezzel hozzájárulva a következő évben ratifikált osztrák-magyar kiegyezéshez.

1. Az elkerülhetetlen Habsburg-Hohenzollern konfliktus
2. Nagynémet és Habsburg nem, kisnémet és porosz igen

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2023

• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• A marokkói bazárok kincsei
• A királyi konyha és a maradékok sorsa
• A marokkói bazárok kincsei
• A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
• Vonzó ellenfelek - Az amazonok
  
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt