2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

Várja a látogatókat az Országgyűlési Múzeum Tisza István életét bemutató kiállítása

2021. augusztus 3. 12:50

2020. augusztus 31-én nyitotta meg kapuit az Új világ hajnalán – Tisza István nevet viselő időszaki kiállítás az Országház épületében. Bár a pandémia következtében fellépő korlátozások miatt egy ideig bezárásra kényszerült, most újra várja a dualizmus korszaka iránt érdeklődőket.

Tisza István

A tárlat ingyenesen látogatható, tárlatvezetéssel. Ehhez csupán egy előzetes regisztrációra van szükség a [email protected] email címen keresztül. Az Országgyűlési Múzeum a hét minden napján nyitva áll a vendégek előtt, így a Tisza Istvánról szóló kiállítás is bármikor megtekinthető egészen 2021. december 31-ig.

A tárlatban érdekes korabeli tárgyakkal, fényképekkel, valamint modern technikai eszközökkel, interaktív módon kerül bemutatásra a kétszeres miniszterelnök életútja.

Megtekinthetők többek között családi ereklyék, személyes és háborús tárgyak, valamint egy párbajkesztyű is, amely egy letűnt társadalmi szokás hangulatát idézi fel a látogatók számára. Kiderül, hogy vajon miként reagált Tisza István, amikor pisztollyal lőttek rá az ülésteremben, de a levelezésébe is belehallgathat a nagyérdemű.

A kiállítás nem csupán a főszereplő családi hátterét, politikai pályájának legfontosabb eseményeit, illetve háborús szerepvállalását járja körbe, hanem kitér a korszak legfontosabb társadalmi problémáira is. Ezzel a szemüveggel a vendégek bepillantást nyerhetnek azon folyamatokba, amelyek létrehozták a századforduló konfliktusokkal terhelt válságidőszakát.

A tárlat zárásaként a látogatók egy rövid filmvetítés keretei között ismerkedhetnek meg Tisza István tragédiájával, halálának tisztázatlan körülményeivel az őszirózsás forradalom idején.

A XIX. század második felétől kétségtelenül egy teljesen új világ volt születőben. A társadalmi és gazdasági fejlődés felgyorsult, az átalakulás egyre inkább elodázhatatlanná vált. A folyamatokra több irányból igyekeztek hatni a társadalmi szereplők.

Míg egyesek gyorsítani, erősíteni szerették volna, mások a lassításában, illetve mérséklésében voltak érdekeltek. Tisza István bár sok tekintetben a korszak haladó szellemiségű államférfijának tekinthető, a már fennálló politikai és társadalmi rend megőrzésének érdekében lépett fel.

Kemény kézzel, konok hittel munkálkodott a meggyőződése szerint. Halála szimbolikusan összefonódott az Osztrák–Magyar Monarchia végével, valamint a történelmi Magyarország felbomlásával. Izgalmakkal teli életútja rengeteg érdekességgel szolgál, így érdemes személyesen is megtekinteni a kiállítást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár