Vallási okokra hivatkozva tagadta meg a bevonulást Muhammad Ali
2016. április 28. 09:50
„Semmi bajom a vietkongokkal. Ők még sohasem neveztek niggernek” – jelentette ki Muhammad Ali egy 1966-ban adott interjúban a vietnámi háborúval kapcsolatban. Az olimpiai- és világbajnok bokszoló néhány hónappal később, 1967. április 28-án megtagadta, hogy bevonuljon az Egyesület Államok hadseregébe. Döntésének komoly következményei lettek.
Korábban
Már az 1950-es években is világosan látszott, hogy az akkor még Cassius Clay néven versenyző fiatal fekete bokszoló óriási tehetség. Beválogatták az 1960-as római olimpiára utazó amerikai csapatba, de annyira félt a repüléstől, hogy majdnem otthon maradt. Végül – egy ejtőernyővel a hátán – mégis elutazott, és 18 évesen a félnehézsúly olimpiai bajnokaként térhetett haza. A fogadtatás azonban meglehetősen hűvösre sikeredett. A sportolót és barátját nem szolgálták ki egy csak fehérek által látogatható louisville-i étteremben, és az – azóta sokak által megcáfolt – anekdota szerint dühében az Ohio folyóba dobta aranyérmét.
A bokszoló 1964-ban szerezte meg első világbajnoki címét profiként, és ugyanebben az évben csatlakozott az Iszlám Népe szektához. A nevét Muhammad Alira változtató sportoló a polgárjogi mozgalom radikális szárnyának vezéralakjává vált, akinek meghökkentő, provokatív kijelentései megosztották az amerikai közvéleményt. 1967-ben már senkit sem ért váratlanul, hogy a muszlim sportoló – főként vallási okokra hivatkozva – megtagadta a hadseregbe való bevonulást.
Ali profi bokszolói engedélyét azonnal visszavonták, és világbajnoki címétől is megfosztották. A profi boksz világába 1970-ben térhetett vissza. Bár a bíróság öt év börtönre ítélte a bokszolót, és tízezer dolláros büntetést szabott ki rá, a Legfelsőbb Bíróság 1971-es döntése értelmében végül nem kellett börtönbe vonulnia. Az 1984 óta Parkinson-kórral küzdő, a szakértők és a közönség többsége által a világ valaha volt legjobb bokszolójának tartott Alit 1999-ben az évszázad sportolójának választották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05