Vadnyugati boltosok háborújának indult Billy, a Kölyök végzetes bosszúhadjárata
2021. november 10. 17:50 Múlt-kor
Korábban
Billy, a Kölyök és a Rendcsinálók
A leszámolásra 1878. február 18-án, Tunstall farmján került sor. Brady seriff aznap reggel elküldte a Ház támogatóiból álló csapatát, hogy beszedjék Tunstalltól az adósságot.
Tunstall kilovagolt, hogy elküldje a fegyvereseket a birtokáról, miközben az emberei elrejtőztek a közelben. Éppen visszaértek a városból, ahova lovakat hajtottak, és nem akarták, hogy felbukkanásuk elmérgesítse a helyzetet.
William Morton, a Ház egyik embere azonban hidegvérrel lelőtte Tunstallt.
Billy, a Kölyök szemtanúja volt Tunstall halálának. A New York-i ír bevándorlóktól származó fiatal nagy becsben tartotta Tunstallt, akiről azt mondta: „ő volt az egyetlen, aki szabadként és fehérként bánt velem”.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Tunstall temetésén pedig megesküdött, hogy „akkor is elkapom az összes gazembert, aki megölte Johnt, ha ez az utolsó, amit teszek”. Billy és Tunstall emberei szabályos csapatot (úgynevezett possét) alakítottak, és magukat Lincoln Megyei Rendcsinálóknak nevezték el.
A megyei békebíró megbízta őket, hogy tartóztassák le a Tunstall meggyilkolásáért felelősöket, beleértve Brady seriffet is.
Utóbbi azonban, amikor megkapta a saját nevére szóló letartóztatási parancsot, inkább maga tartóztatott le hármat a Rendcsinálók közül.
Billyék úgy döntöttek, letartóztatásokkal nem fognak tudni bosszút állni Tunstall haláláért, így elkezdték agyonlődözni, akit csak megtaláltak a gyilkosságnál jelenlevők közül.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2014/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/594.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap