Új könyvek mutatják be a száz éve várossá vált Salgótarján történetét
2023. március 16. 11:21 MTI
Salgótarján, Nógrád vármegye székhelye tavaly ünnepelte nagyközségből várossá válásának századik évfordulóját. Az alkalomra készült 100 év történetei című könyvet, valamint a 100 év pillanatai című képeskönyvet kedden mutatták be a város Dornyay Béla Múzeumában.
Korábban
Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület), a megyei jogú város polgármestere a rendezvényen úgy fogalmazott: nekünk, akik itt születtünk, itt váltunk felnőtté, szereztünk barátokat, alapítottunk családot, a fényképek és a történeti írások jó része kortól függően személyes múltunkra is emlékeztet.
A városvezető hozzátette: ezzel is emlékezünk elődeinkre, akik az egykori nagyközségből, az itt élő közösségekből várost formáltak. Emlékezünk mindazokra a világi és egyházi méltóságokra, társadalmi vezetőkre, jeles és híres személyekre, és azokra a városlakó dolgozókra, akik a történelmi léptékkel mérve fiatal Salgótarján hírnevét öregbítették – mondta Fekete Zsolt.
A 100 év történetei című kötet – amelynek szerzői Shah Gabriella művészettörténész, a Dornyay múzeum igazgatója, Fodor Miklós történész, igazgatóhelyettes, Bodó Balázs régész, Balogh Zoltán történész és Gregus Péter, a városháza városfejlesztési munkatársa – képet ad Salgótarjánról az őskortól 1848-ig, külön foglalkozik az első polgármesterrel, Förster Kálmánnal, a város bányászati és ipari örökségével, a városközpont átépítésével és Salgótarján tragédiáival.
Bemutatja a városi szellemiség fejlődését, a képzőművészeti életet, összefoglalja a turizmus történetét, bepillantást enged a salgótarjáni szórakozóhelyek életébe, azok közösségformáló és szórakoztató szerepébe. Az utolsó rész a rendszerváltástól - a szerzők szerint Salgótarján legkevésbé feldolgozott időszakától – napjainkig foglalkozik a város történetével.
A 100 év pillanatai című képeskönyv sok száz felvételét a múzeum fotógyűjteményéből, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményéből és a Fortepanról válogatták.
Látható egyebek mellett a kötetben a legelső salgótarjáni piactér, az 1884-es főtér, az iparvállalatok munkásai és üzemei. Megörökítették a fotók a szoboravatásokat, a szovjet emlékmű ledöntését, számos sportpillanatot és a természeti környezetet éppúgy, mint az 1956-os sortűz helyszínét, a vásárteret.
A képek közelebb viszik az olvasót az egyesületi élethez és az acélgyári magántisztviselői életmódhoz is, képeslapfotók rögzítenek utcaképeket, műtárgyakat.
Mint a bemutatón elhangzott, a fényképeknek dokumentumértékük van, példa erre, hogy az 1880 és 1900 között kialakított városközpont és annak környéke az 1960-as évektől kezdődött szanálások és átépítések miatt teljesen eltűnt, már csak a fotókon látható. A fényképek tanúskodnak arról is, hogy a 20. század során Salgótarján volt Budapest után a legszélesebb ipari termékszerkezettel bíró város.
A várostörténeti köteteket Salgótarján önkormányzata adta ki a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap