Tudományos alapokon készítettek új gipszmásolatot a Nofertiti-mellszoborról
2015. október 2. 17:53 MTI
Tudományosan átdolgozott új gipszmásolat készült Nofertiti ókori egyiptomi királynénak a berlini Neues Museumban őrzött híres mészkő mellszobráról. A szobrot 1912-ben, Amarnában találták meg. A 3000 éves mellszobor az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb emléke.
Korábban
Két éven át elemezték nagyfelbontású képekkel az eredeti mű színeit, hogy a lehető legvalósághűbb színeket keverhessék ki a Berlini Állami Múzeumok gipszműhelyében - közölték az új másolat pénteki bemutatóján. Újdonság az is, hogy az eredetihez hasonlóan az utánzatokban is csiszolt hegyikristályból való a szemgolyó, míg a korábbi másolatokon gyantából készítették, vagy csak festett volt. Az új Nofertiti-mellszobrokat 8900 euróért (2,8 millió forint) árusítják, és a vevő választhat, hogy a talapzat világos perzsa kagylós mészkőből vagy fekete gránitból legyen.
A másolatokat hagyományosan múzeumok vásárolják, de egyre több a privát vevő is. Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia 10. uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak. Nofertiti Berlinben lévő híres mészkőmellszobrát 1912-ben Amarnában találták meg. A 3000 éves mellszobor az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb emléke, és az egyik fő attrakció a berlini Múzeumszigeten, ahol évente több mint 600 ezer látogatót vonz az egyiptomi gyűjteményt magában foglaló Neues Museumba (Új Múzeum).
A múzeumi gipszműhely leltári nyilvántartásában 1914-es a legkorábbi gipszmásolat a világhírű szoborról. Az új változathoz a fejet először olyanra festették, amilyen 3000 évvel ezelőtt lehetett, és később vitték fel rá "az idő nyomait", hogy ugyanolyan patinásnak hasson, mint az eredeti. Egy brit régész hétfőn kezdte meg Nofertiti feltételezett sírjának keresését a Királyok völgyében. Eddigi kutatásait összegezve csütörtökön Kairóban bejelentette: "minden jel arra utal", hogy Nofertiti holtteste fia, Tutanhamon gyermekfáraó sírjában fekszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap