Tragédiák sorába torkollott az oroszlánokat házi kedvencként tartó szovjet család története
2021. április 7. 18:39 Múlt-kor
Korábban
Újabb tragédia – több halállal
A nagy hírnév miatt azonban Berberovék eddigre már kimondottan jómódúan éltek: a tagköztársaságot irányító Azerbajdzsáni Kommunista Párt vezetője, a később a független Azerbajdzánt is vezető Hejdar Alijev közbenjárására az állam felvállalta, hogy ellátja a családot az oroszlánnak való hússal, és saját kisbuszt is kaptak II. King a különböző forgatásokra és más szereplésekre való szállítására.
Az 1970-es évek végén azonban tragédiák sora követte egymást. 1978-ban szívrohamban elhunyt a 64 éves Lev Berberov, akit II. King, bár a legjobban Romant szerette, elismert afféle falkavezérnek. Nyina Berberova szerint az oroszlán ezt követően sem mutatott agresszívabb tendenciákat, bár láthatóan hiányzott neki a gazdája: gyakran feküdt szomorúan Lev holmijai közt.
Végül egy külső hatás volt az, amely a második „király” uralkodásának is véget vetett. 1980. november 24-én Nyina Berberova éppen egy, a család addigi életéről és állataikról szóló könyv előkészítésén dolgozott, majd hazatérve furcsa, füstszerű szagra lett figyelmes a lakásban, valamint arra, hogy az állatok – II. King, valamint egy ekkor szintén a családdal élő nőstény puma, Ljalja – igen szokatlanul viselkednek.
Hamar fény derült az okra: az egyik szomszéd ittasan egy műanyag fésű olvasztott darabjait dobálta át Berberovék erkélyére, hergelve az állatokat. A férfi csak azután hagyott fel ezzel, hogy Nyina megfenyegette: kihívja a rendőrséget.
Úgy tűnt, a nap a megszokott mederben folyhat tovább: Nyina ebédet adott az iskolából éppen hazaérő Romannak, majd a nagymacskákat is készült megetetni. Éppen II. Kingnek vitte a húst, amikor az oroszlán – nem tudni, hogy pontosan milyen okból – felugrott a galériára, majd onnan egyenesen Nyinának rontott. Fellökte a nőt, és mancsával a fejére sújtott. Roman édesanyja segítségére sietett, és nyakörvénél fogva próbálta lehúzni róla II. Kinget, aki azonban teljesen megvadult, és kedvenc családtagjára támadt: erőteljes mancscsapásától Roman fejbőre levált, és egy nyakcsigolyája is eltört. A fiú halott volt, az édesanya pedig eszméletét vesztette.
Nyina Berberova elmondása szerint csak a lövésekre ébredt: a hangzavart halló szomszédok kihívták a rendőröket, akik minden irányból – többek közt a háztetőről is leereszkedve – a lakásba rontottak. Miután II. Kinget lelőtték, Ljalja az erkélyről az utcára ugrott, itt érte egy lövés a szívét.
A nőt kórházba szállították, és ameddig lehetett, titkolták előle egyetlen fia halálának tényét – sérüléseit műteni kellett, és csak azután értesült a szörnyű hírről, hogy kiengedték a kórházból. Nyina Berberova súlyos depresszióba süllyedt, ami miatt több hónapos újabb kezelésre szorult. Az öngyilkosságot fontolgató nőt lánya, Jeva, valamint a színész Kjazim Abdullajev segítették túl e válságon. A nő végül feleségül ment Abdullajevhez, akitől két gyermeke született. A család ma is Bakuban él, és veszélyes állatokat nem tartanak – „csak” kutyát, macskát és papagájt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap