Tömegszex, szadizmus és drogok a huszita háborúban
2018. augusztus 2. 18:52 Múlt-kor
Korábban
Véres leszámolás
A husziták végül minden adamitát és pikárdot elűztek tábori központjukból, ugyanis volt valami, amit még a meztelenségnél is nehezebben tudtak tolerálni: ez pedig a homoszexualitás volt. Az adamiták egy része ugyanis rendszeresen közösült azonos nemű társaikkal nyilvánosság előtt. Vavřinec krónikás szerint az adamiták nappal paráználkodtak, éjjel pedig gyilkoltak. Hiába adtak nekik a táboriták számtalan esélyt, megtagadták az akkori világ rendjét, és nem voltak hajlandók elfojtani túlzó vágyaikat. Elhangzott felettük a megsemmisítő ítélet. Zsizska János bekerítette táborukat, majd kiadta a parancsot a lemészárlásukra. Többségükkel a helyszínen végeztek, hetven férfit és nőt azonban egy plébánia melletti csűrbe terelték, amit aztán rájuk gyújtottak.
A leszámolás elől csak egy kis létszámú csoport tudott csak elmenekülni. Ők egy közeli folyó kis szigetén kerestek maguknak búvóhelyet, ahol „a tűz körül táncoltak, extázisba esve tomboltak és tömegesen szeretkeztek. Amikor pedig éjfélt ütött az óra, elkezdtek a környéken gyújtogatni, ölni, pusztítani mindent, amit csak értek” – írta Enea Silvio de'Piccolomini, a majdani II. Piusz pápa a Historia Bohemica című művében. Állítólag élvezettel vágták át áldozataik nyakát, és az ördög fiának hívták magukat. Tudatuknál voltak egyáltalán? Vagy valamilyen természeti drog hatása alatt álltak? Sosem derült ki.
Az életben maradt pikárdokat minél hamarabb el kellett pusztítani, ám ezt nem volt egyszerű megvalósítani. A megvadult fanatikusok ugyanis felbőszülten védekeztek és irtották egykori társaikat. Végül Zsizska katonái győzedelmeskedtek, és csupán egyetlenegy életet hagytak meg – azt is csak azért, hogy kihallgathassák. A szekta felszámolásával és a bűncselekmények megtorlásával a husziták nyilvánvalóan üzenni akartak a külvilágnak: nem mindegyikük perverz szadista.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05