Tegyen egy busztúrát az elmúlt évtizedek Budapestjén
2015. július 2. 18:25
Budapesten 1915. március 1-jén reggel hét órakor helyezték üzembe az első - a Hősök tere és a Vilmos császár út (a mai Bajcsy-Zsilinszky út) közötti útvonalon közlekedő - autóbuszjáratot. Az autóbusz-közlekedés először - a háború következtében beállt üzemanyag-és gumihiány miatt - 1917-től 1921-ig szünetelt, majd több mint két évtizedes zavartalan működést követőn Budapest ostroma idején újból leállították. Egy 1945. február 21-én készített leltár szerint Budapesten mindössze kilenc működőképes busz állt a főváros rendelkezésére. Néhány Nyugatra hurcolt kocsit hamarosan sikerült visszaszállítani, miközben a vidéken elrejtett, rossz állapotban lévő járműveket is megpróbálták üzemképes állapotba hozni. A budapesti autóbuszforgalom néhány hónapos szünet után végül 1945. július 2-án, a Gellért tér és az Apponyi tér (a mai Ferenciek tere) között közlekedő járattal indult újra. Az elmúlt 70 év fővárosi autóbusz-közlekedését a Fortepan képeivel elevenítjük fel.
Korábban
Amikor még lovas szekerek is rótták Budapest utcáit
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap