Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
2018. november 30. 18:09 Múlt-kor
Korábban
Ezért nem jó ötlet írekkel verekedést kezdeni egy kocsmában (1298. szeptember 19.)
Adam de Spaldingot 1298. szeptember 19-én a városi börtön egyik rabjához hívták. A John Burel nevű férfi fején két súlyos seb tátongott: egy vágás a homlokán, illetve egy mély, egészen az agyáig érő repedés a feje búbján. Burel halálát az utóbbi okozta.
A vizsgálat kiderítette, hogy a tragédiába torkolló eset egy kocsmai veszekedésként kezdődött. Bural ugyanis összekülönbözött egy Írországból érkezett, Nicholas de Uilere nevű klerikussal és annak egy társával, John de Suthfolk-al. Szó szót követett, mire az ír pap és Burel kimentek az utácra, ahol az angol férfi kardot rántott. Nicholas életét féltve menekülőre fogta, miközben kiáltozni kezdett. Mikor észrevette, hogy nem tud meglógni üldözője elől, megállt és ő is kardot rántott. Védekezés közben sikerült megvágnia a támadó homlokát, de az nem állította meg Burelt.
Az angol férfi valószínűleg megölte volna az ír látogatót, de az utolsó pillanatban megérkezett a helyszínre annak barátja, John de Suthfolk, kezében egy fejszével, amivel hatalmasat sújtott Burel fejére. Hamarosan nagy tömeg csődült köréjük és a helyszínre érkező hatóságok a „kocsmai verekedés” minden résztvevőjét bebörtönözték. Míg John Burel nem sokkal később meghalt a börtönben, addig Johnt – lévén klerikus volt – a városi hatóságok a Lincolni püspöknek adták át, hogy ítéljen felette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap