Öt bizarr hadsereg a történelemből
2020. május 13. 15:24 Múlt-kor
Korábban
Női halálzászlóaljak
Oroszország egyik legnagyobb ellensége az első világháború idején saját katonáinak fásultsága volt. A női zászlóaljakat az 1917. februári forradalom után állította fel az ideiglenes orosz kormány, amely így szerette volna további harcra buzdítani a demoralizált katonákat.
Az első női zászlóaljakat a világháborúban félillegálisan már 1914 óta részt vevő Maria Bocskareva toborozta össze. A férjét elhagyó, paraszti származású amazon az újoncokat olyan kemény kiképzésben részesítette, hogy az még a nem éppen a finom módszereiről ismert orosz hadseregben is megütközést keltett.
A felkészítés azonban hatásosnak bizonyult. Az oroszok számára katasztrofálisan végződő Kerenszkij-offenzíva alatt zajló smorgoni csatában például a hezitáló, háborúba belefáradt férfiak helyett Bocskareva zászlóalja volt az, amely - a parancsba adott egy helyett - három német lövészárkot is elfoglalt.
A női katonák bátorsága annyira imponált a férfiaknak, hogy többen is átálltak Bocskareva alakulatához. A női zászlóaljakat 1917 végén oszlatták fel, Bocskarevát pedig a bolsevikok végezték ki 1920. május 16-án.
Meztelen zsoldosok
A hajítódárdájukról (gaesum) elnevezett gall népcsoport, az Alpokban, a Rhône környékén letelepedett gaesatusok gall szövetségeseik seregében zsoldosokként harcoltak a rómaiak ellen. A történetírók leírása szerint a fiatal harcosok egyetlen pajzzsal és dárdával vonultak csatába. És ezt szó szerint kell érteni.
Polübiosz szerint a zsoldosok attól féltek, hogy ruháik elakadhatnak a különböző akadályokban (például tüskebokrokban), ezért jobbnak láttak ha nem is vesznek fel semmit. A furcsa szokás már önmagában remek taktikai elemnek bizonyulhatott, az ellenség ugyanis a csata első másodperceit feltehetően csodálkozással töltötte, míg a gaesatusok ezt kihasználva előnyre tehettek szert.
Bár Kr. e. 225-ben a toszkánai Telamonnál zajló csata kezdetén alighanem a rómaiakat is sokkolta a meztelen harcosok látványa (gall szövetségeseiken volt ruha), a meglepetésből felocsúdva azonban Aemilius Papus és Caius Atilius Regulus vezetésével megverték a pucér zsoldosokkal felálló gall sereget. Három évvel később a gaesatusokkal kiegészült gall sereg Clastidiumnál ismét összecsapott a rómaiakkal, ám újfent vereséget szenvedett.
Macskaharcosok
A perzsa II. Kambüszésznek mindenképpen helye van a világ legagyafúrtabb hadvezéreit felvonultató listán, ezt pedig jórészt egyetlen briliáns húzásával érdemelte ki. Az Akhaimenida-dinasztia sarja Kr. e. 525-ben a pelusiumi csatában ugyanis rendkívül szokatlan módszerhez folyamodott: macskák segítségével vette fel a harcot az egyiptomiakkal. Mai ésszel akár arra is gondolhatnánk, hogy a király bizonyára megőrült, holott a különös lépés mögött valójában nagyon is ésszerű megfontolás rejlett.
Az egyiptomiak ugyanis szentként tekintettek a macskákra: megölésükért halálbüntetés járt. Így a perzsák azonkívül, hogy macskák tucatjaival vonultak a csatatérre, még pajzsukra is cirmosokat festettek, végképp összezavarva ezzel ellenségüket.
Az egyiptomi íjászok persze vonakodtak kilőni nyilaikat, mivel attól féltek, eltalálnak egy szentként tisztelt állatot. A katonák visszavonultak, a perzsa uralkodó hadai azonban a nyomukba eredtek, és sokakat közülük lemészároltak. A perzsák elfoglalták Egyiptomot, III. Pszammetik fáraót, a XXVI. dinasztia utolsó uralkodóját pedig elfogták és kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap