Öt bizarr és paranoid királyi szokás az emberevéstől az őrült orvosi gyógymódokig
2019. május 21. 13:21 Múlt-kor
Korábban
Kannibál uralkodók
A múltban gyakori volt, hogy a holttesteket gyógyszerészek vagy orvosok vették meg gyógykezelés céljából a hóhéroktól. Ennek oka elsősorban az a babona volt, ami az orvosok körében is népszerűségre lelt, miszerint a fiatal, egészséges, balesetben vagy kivégzés által elhunyt személyek teste tartalmazza még az élet esszenciáját, ami a maradványok elfogyasztásával kinyerhető. Az uralkodók természetesen mindent megtettek egészségükért és az ilyen esetekben sem kérdőjelezték meg orvosuk szakértelmét.
Néhány udvari feljegyzés szerint az angol II. Károly és II. Vilmos, a francia I. Ferenc és a dán IV. Keresztély mind bedőltek a hiedelemnek. I. Erzsébet esetében bizonyíték híján csupán következtetni lehet ebben a kérdésben, ugyanis források állítják, hogy udvari orvosai a kannibalizmust két másik páciensnek biztosan javasolták. A „Szűz Királynő” utódja I. Jakab szintén hasonló jellegű kezelést kapott, mint a két korábban említett beteg. A királyt ízületi gyulladás, köszvény gyötörte, orvosa Théodore de Mayerne pedig egy emberi koponya maradványainak, gyógyfüvek, valamint fehér bor elegyével kívánta gyógyítani a szenvedő Jakabot, akinek szigorú utasítás szerint teliholdkor kellett meginnia bizarr keveréket. Az uralkodó viszont képtelen volt bármilyen emberi származékot elfogyasztani, így az ő esetében egy bivaly koponyáját használták alkotóelemként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap