Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását
2020. november 27. 09:33 Múlt-kor
VIII. Edward brit uralkodót aligha kell bemutatni a királyi házak iránt érdeklődő közönségnek. Edward arról vált híressé, hogy még egy év sem telt el az uralkodásából, amikor úgy döntött, hogy egy házasság miatt inkább lemond a trónról. Persze az, hogy minderre sor került nem feltétlenül érte váratlanul a brit királyi házra jobban rálátó szűkebb közvéleményt. Edward ugyanis már korábban számos szeretővel „büszkélkedhetett”, és nagyvilági élete előrevetítette rövid uralkodását.
Korábban
Hercegi antré
Edward 1894-ben született, trónörökössé azonban akkor vált, amikor az apja, V. György király lépett a Brit Birodalom trónjára. A hagyományoknak megfelelően ezután lett belőle walesi herceg. Apja úgy vélte, hogy a gyermekeinek jót tesz a szigorú neveltetés, mivel őt magát is hasonló szellemben nevelték fel. Eleinte tengerésztiszti képzésben részesült, majd walesi hercegi éveiben Oxfordba járt, ám nem szerzett fokozatot, ellenben bekerült az egyetemi lovaspóló csapatba.
Amikor kitört az első világháború, Edward belépett a Gránátos Gárdába, és a fronton akart harcolni. A hadügyminiszter, Lord Kitchener azonban megakadályozta a kiküldését, mert kockázatosnak ítélte a bevetését, és félt attól, hogy esetleg elfogják. Ennek ellenére gyakran látogatta a frontvonalakat, amiért Hadikereszttel tüntették ki.
1918-ban megszerezte a pilótaigazolványt és több repülésen is részt vett, a háborús veteránok között pedig népszerűvé vált. Részben ez alapozta meg azt, hogy sokáig mindenki által kedvelt tagja maradt az uralkodóháznak, és csak később kezdett el a hírneve megkopni.
A franciaországi tartózkodása során emlékezetes élményben részesült. A kíséretének két udvaronca úgy döntött, hogy Edwardnak ideje belekóstolni a férfiúi létbe. Elvitték Amiensbe, ott egy remekbe szabott ebédet kapott sok borral, majd rábízták egy francia luxusprostituált gondjaira.
Maggie Meller, vagy eredeti nevén Marguerite Marie Alibert viszonylag hosszúra nyúlt szerelmi kapcsolatot alakított ki a walesi herceggel, mivel Edward beleszeretett a kurtizánba. Számos levelet írt neki, ám amikor távoznia kellett Franciaországból, a kapcsolatuk megszakadt. A viszonyuknak azonban lett egy váratlan következménye.
Maggie Meller ugyanis nem adta fel, és sikeresen magába bolondított egy egyiptomi üzletembert, akivel végül összeházasodtak muszlim szertartás szerint 1923 elején. A pár Londonba utazott nyaralni júliusban, amikor egy szokásosnak mondható vitatkozásuk során Maggie lelőtte a férjét. A tárgyaláson szóba került a múltja, ám az, hogy valaha is Edwarddal töltötte az idejét, nem képezhette az eljárás részét.
A nőt végül felmentették, mivel bizonyítottnak látták, hogy a keleti életvitelt folytató férje brutálisan bántalmazta, és rajta élte ki különböző perverzióit. Egyesek szerint azonban a felmentő ítélet a királyi udvar nyomására született meg, mivel Maggie zsarolta őket azokkal a levelekkel, amelyet Edwardtól őrzött meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap