Szalma, szén, benzin és kerozin – így utazott a magyar a XX. században
2018. szeptember 29. 08:45 Múlt-kor
“Elindult a vonat, mit is tehet ilyenkor az utazó... Áll a vonatablakban, szeretet önti el és szomorúság. Az utazásnak számomra mindig is ez volt a legszertartásosabb pillanata: elhagyni a várost... Elhagyni kicsit az életet.” (Schäffer Erzsébet)
Korábban
A vonat, miként az út is, a megjelenése óta hordozza magában az élet allegóriáját. Nem véletlen, hiszen aligha mondhatunk még egy olyan közlekedési eszközt, amely ilyen mértékben felülírta volna társadalmunk világképét. A vasút még a 20. század elején is a legfejlettebb utazási módnak számított, de a kisebb távú és a településeken belüli utakra még lovaskocsikat vagy hintókat fogtak be.
A privát közlekedésben a századfordulón az automobil jelentette az ugrást, ami kezdetben – Magyarországon sokáig – csak a tehetősebbek privilégiuma volt. A tömegközlekedés terén az autókat követte a buszok megjelenése, valamint Budapesten a század végére kiépült az első metróvonal, felvéve a versenyt a város száguldó tempójával. És bár a vizet már régóta uralja az ember, az ég birodalmát csak nem olyan régen sikerült meghódítanunk. Végigtekintve a múlt század közlekedési fejlődésén – és a Fortepan képein –, valóban forradalomról beszélhetünk, amely a társadalmi, történelmi változásokat is kiválóan illusztrálja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap