Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
2020. március 5. 11:34 Múlt-kor
Egy olyan korszakban, amikor a vezeték nélküli kommunikáció még mindig gyermekcipőben járt, és bár számos opció létezett az üzenetek továbbítására, a frontvonalon még mindig a futárok jelentették a kommunikáció legmegbízhatóbb és leghatékonyabb formáját. Küldetéseik nem csupán életveszélyesek voltak, de életbevágóan fontosak is, hiszen sikerük akár ütközeteket dönthetett el.
Korábban
A szomszédos egységekkel való kapcsolattartás a hatékonyság vagy éppen a túlélés szempontjából minden korban elengedhetetlennek bizonyult. A 20. század elejére már számos módszer létezett az üzenetek továbbítására a távírótól kezdve a telefonokon és tűzjeleken át a napfényt visszaverő tükrökig, betanított kutyákig és galambokig bezárólag. Ennek ellenére a frontvonal legmegbízhatóbb kommunikációs módja – és egyben az egyik legveszélyesebb feladata – az emberi futárszolgálat volt.
Az emberi küldöncök nem csupán megbízhatóbbnak, hanem hatékonyabbnak is bizonyultak például a telefonvonalak statikus kapcsolatainál. Valamint néhány szempontból az állatoknál is értékesebbek voltak az emberi futárok, akik bonyolultabb üzeneteket is memorizálni tudtak, ha például a kommunikációs csatorna, vagyis az üzenet szövegének papírjai az út során megsemmisültek vagy olvashatatlanná váltak. Nem beszélve arról, hogy ezen üzenetek titkosak voltak, így olykor veszélytelenebbnek tűnt, ha a hírnök az eszébe véste a fontosabb pontjait és nem papír alapon szállította a csatákat eldöntő hadmozdulatok híreit. Hozzá kell tenni, hogy olykor a nehezebben megtalálható, folyamatosan változó pozíciókat is jobban tudta lokalizálni egy ember.
Hálátlan munka
A futárok általában az alacsonyabb rangú katonák közül kerültek ki, leggyakrabban tizedesek voltak, és azon bakák köréből választották ki őket, akiknek az állóképessége, a kitartása, a mentális állapota és a térképolvasási képessége is kiemelkedően jó volt, magyarázta a Historynak Doran Cart, a Kansas Cityben lévő Nemzeti Első Világháborús Múzeum és Emlékközpont kurátora. Ez egy meglehetősen hálátlan munka volt.
A háború nagy részében a futárok általában az egész frontvonalon igen kiterjedt lövészárokrendszerben maradtak, a mesterlövészek, valamint a géppuskások miatt ugyanis kimondottan nem volt tanácsos a földfelszín fölé, a nyílt terepre kimerészkedni. Első pillantásra úgy tűnik, mintha csupán rövid távolságokat kellett volna megtenniük küldetéseik során, ám belegondolva, hogy az árokrendszer többnyire cikkcakkos vonalat követett, sok esetben megeshetett, hogy a távolság csupán 90-100 méter volt, ám a küldönc több mint egy kilométert kényszerült megtenni, míg elérte célját.
A nagy háború késői szakaszában, amikor az antant hadai már többet voltak mozgásban, mint a világégés első hónapjaiban, a hírvivők különösen fontos szerepet töltöttek be a különböző sebességgel haladó seregtestek közötti kommunikációban. Ugyanakkor a rövid távolságokon történő hírvitel is igazi kihívásnak bizonyult, miután a lövészárkok mélyét állandó sártenger borította. Nem volt jobb a helyzet a földfelszínen sem, 1917-re ugyanis a tüzérségi bombázások következtében kialakuló, a környéket holdbéli tájjá változtató bombatölcsérekben is állandósult a víz.
Annak érdekében, hogy mozgékonyabbak és gyorsabbak legyenek, a futárok felszerelése lényegesen könnyebb volt az átlagos katonáénál. A tartalék ruházatot és élelmiszert rejtő hátbőrönd, gyalogsági ásó és a puska helyett csupán egy kisebb méretű hátizsákot, kézifegyvert, valamint kevés élelmiszert vittek magukkal. A sisak és később a gázálarc azonban nem hiányozhatott róluk.
Mivel ezen rövid utak is meglehetősen veszélyeseknek bizonyultak, sok esetben érdemes volt több küldöncöt is indítani. Amint azt a Franciaországban a kanadai erőknél szolgáló Alexander McClintock amerikai őrmester mondta egy 1918-as újság beszámolójában: „általános szabály volt, hogy két vagy három futárt kellett különböző útvonalakon elindítani, hogy legalább az egyikük bizonyosan célba érjen”.
Bár ez erőpazarlásnak tűnhet, e nélkül olykor katasztrófa következhetett be. McClintock a cikkben egy német állás elleni támadásról beszélt, amely során az egyik tiszt csupán egyetlen hírvivőt menesztett egy másik seregrészhez az eredeti terv egy utolsó perces megváltoztatásának üzenetével. Ám a küldöncöt leterítette egy német golyó, a fontos hír nem jutott el a megfelelő helyre, az eredménye pedig az lett, hogy a németek visszatámadták a zászlóaljat, amely így nem kapott fedezetet oldalról. Csupán néhány perc alatt 600 katona halt meg vagy sérült meg súlyosan. A mulasztás miatt több tisztet is bírósági eljárás alá vontak.
Azokat, akik önként jelentkeztek futárszolgálatra, társaik a legnagyobb tiszteletben tartották, sok esetben ugyanis tőlük függött az életük.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kertész Mihálynak köszönhetjük a Casablancát, a világ egyik legmeghatóbb romantikus filmjét 09:50
- Szoknyával a politikában - megjelent a Múlt-kor téli száma 09:20
- Féllábbal is a színpad sztárja maradt 08:20
- Kölcsönös bizalmatlanság jellemezte az antikomitern paktum aláíróit tegnap
- „Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója” tegnap
- 10 érdekes tény a csók kultúrális történetéről tegnap
- Nem volt esélye, hogy bármire is vigye, végül kétszer lett az USA elnöke tegnap
- Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert tegnap
