Saját, tévedésből megjelent nekrológja vitte rá Alfred Nobelt a nevét viselő díj megalapítására
2021. július 30. 08:41 Múlt-kor
Manapság Alfred Nobel nevéről leginkább a róla elnevezett díj jut az ember eszébe. Tulajdonképpen ez volt a végakarata is, hiszen nem számított különösebben népszerű vagy kedvelt embernek a kortársai körében. De mi vezetett el a díjat felállító szándékhoz? Erre a kérdésre keressük a választ Alfred Nobel életében.
Korábban
Vállalkozó kedvű család
Alfred Nobelnek volt honnan örökölnie a robbanószerek iránti érdeklődését. Édesapja, Immanuel Nobel maga is feltalálóként dolgozott, noha eleinte sikertelenül próbálkozott mérnökként befutni.
Amikor 1833-ban Stockholmban Alfred megszületett, a család nem volt kilátástalan anyagi helyzetben. 1837-ben azonban Immanuel csődbe ment, és a hitelezői elől külföldre menekült, Nobelék pedig az édesanyjának, Andriette Nobelnek a kis fűszerüzletéből éldegéltek.
Immanuel Nobel egyenesen Oroszországba ment, ahol sikerült megnyernie magának I. Miklós orosz cárt. Az uralkodó figyelmét egy víz alatti akna feltalálásával hívta fel magára. Végül sikerült gyárat alapítania, amely a hadi megrendelésekre szakosodott. 1842-ben a család újra egyesülhetett, mikor Andriette Szentpétervárra költözött.
Nobelék vállalkozása különböző termékek széles palettáját állította elő, torpedókat, rétegelt falemezeket vagy éppen gyári gépeket. A legprosperálóbb időszak a vállalkozás életében az 1853–56 között zajló krími háború volt, ebben az időszakban az orosz állam számtalan megrendeléssel fordult Nobelékhez.
Maga Alfred Nobel Oroszországban tanult, és mivel később is számtalan országban élt életvitelszerűen, nemcsak sok nyelvet beszélt, de önmagát is világpolgárként határozta meg. Amikor apja látta, hogy a fia milyen tehetséges, Párizsba küldte tanulni, később pedig az Egyesült Államokban töltött el hosszabb időt.
Itt találkozott 1844-ben Ascanio Sobrero itáliai vegyésszel, aki három évvel később felfedezte a nitroglicerint. Ez az anyag rendkívül ígéretesnek tűnt, ám a legkisebb mechanikai hatásra is képes volt felrobbanni, ezért a világ tudósai közül sokan kezdtek neki egy stabil, az iparban is alkalmazható változat kifejlesztésének.
A Nobel család oroszországi gazdasági helyzete megrendült, miután a krími háború végeztével az a hadi konjunktúra, amelyet meglovagoltak, véget ért. 1862-ben Immanuel Nobel cégét eladták a hitelezők, és a család visszatért Svédországba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap