Római kori lovastemetőt találtak Stuttgart közelében
2. századi lótemetőt tártak fel Stuttgart közelében. A több mint 100 lócsontvázat számláló feltárás Dél-Németország legnagyobb római kori temetőjét jelenti.
Már az 1920-as években végeztek feltárásokat Stuttgart Bad Cannstatt nevű külvárosában, egy lakóház építése során. Már akkor sejtették, hogy a területen római kori lótemető található, de a feltárás még nem volt teljes.
A lelőhelyet tavaly júliusban, egy új építkezési projektet megelőzően tárták fel a stuttgarti tartományi tanács műemlékvédelmi állami hivatalának (LAD) felügyelete alatt – tudósít a thehistoryblog.hu.
Mintegy 100 ló és egy ember maradványait tárták fel. Az emberi maradványt atipikus módon nem a római település temetkezési helyén találták, hanem az állatok között, sírmellékletek nélkül, hason fekve temettek el. Arról, hogy hogyan került a lótemetőbe nincsenek információk, de a vizsgálatok még folynak.
A lovak a Kr. u. 100 és 150 között a Bad Cannstatt területén állomásozó lovas egységhez tartoztak. Az egységnek közel 500 lovas katonája volt, akik legalább 700 lóból álló ménest tartottak fenn. Amikor valamelyik állat elpusztult, a kijelölt területen temették el, 1300 méterre az erődtől és 650 méterre a hozzá tartozó polgári településtől.
Sarah Roth, a LAD vezető régésze így fogalmazott: „Úgy tűnik, a lovak nem mind egyszerre pusztultak el, például csata vagy járvány következtében. Inkább arról lehet szó, hogy ezek az állatok a Bad Cannstattban állomásozó lovassági egység ideje alatt betegség, sérülés vagy más ok miatt haltak meg, illetve már nem tudták ellátni katonai feladataikat. Ha a ló még képes volt saját lábán járni, a lótemetőben ölték le, hogy elkerüljék a nehéz tetem elszállítását.”
Az oldalukon fekve, sekély gödrökben temették el őket. A gödrök szorosan egymás mellett voltak, de nem fedték egymást.
A lovak maradványait most tudományos elemzésnek vetik alá. Egy ilyen feltárás rendkívüli lehetőséget jelent, hogy új betekintést kapjunk a római lovasság és a lovak közötti kapcsolatba.
Ez is érdekelhet
Egy lovasegységhez tartozó számos lótetemet rutkán találnak, így a lelet lehetőséget ad a régészeknek arra, hogy új betekintést nyerjenek a római lovasság és a lovak közötti kapcsolatba.