Ritka képek az 1988-as, első Moszkva Szépe versenyzőiről
2020. március 25. 13:19 Múlt-kor
Míg a XX. században a nyugati kultúrában természetesnek számítottak a szépségversenyek és a divat szeretete, később pedig a hiányosabban öltözött lányok bemutatói, a Szovjetunióban nem volt nagy hagyománya a „szépség ünnepének”. Mi több, 1959-ben hivatalosan is betiltották a hasonló rendezvényeket. A változás szelét Gorbacsov 1985-ös megválasztása jelentette, ami magával hozta a társadalmat gúzsba kötő szigor enyhülését is. A három évvel később, a Luzsnyiki Sportpalotában megrendezett, első Moszkva Szépe verseny már valóságos szenzációnak számított a gazdaságilag egyre gyengülő szuperhatalom elnyomott polgárai számára. Egyesek szerint jóval nagyobb hazai és nemzetközi figyelmet kapott, mint Gagarin 1961-es, történelmi űrutazása.
Korábban
A szépségversenyt a német Burda Moden divatmagazin szponzorálta, amely egy évvel korábban az első nyugati magazinként jelenhetett meg a Szovjetunióban. A zsűri tagjainak sorában pedig természetesen helyet kapott az újságalapító, Aenne Burda is. A versenyre bárki nevezhetett a külföldi filmgyártók, producerek, divatguruk és egyéb befektetők nagy örömére, akik a korabeli források szerint elámultak az orosz lányok szépségén, és sokaknak kínáltak szerződést.
Egy társadalmat azonban nem lehet ilyen gyorsan megváltoztatni, a hivatalos szovjet közvélemény szemében a versenyen részt vevő, magukat hiányos öltözékben a televízió kamerája előtt mutogató nők tisztességtelen perszónáknak számítottak, akiket az erkölcsi normák meghatározott szintje alá lépve inkább tulajdonítottak bájaikat áruló nőszemélyeknek, mint a szépség megtestesítőinek.
A versenyt végül egy iskoláslány, Masa Kalininya nyerte
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap