A vörösterror 133 napja

Pilótának, ügyvédnek és orvosnak is sikeresen adta ki magát a történelem legelképesztőbb csalója

2019. január 17. 19:10 Múlt-kor

Frank Abagnale neve nem feltétlenül számít közismertnek, azonban élettörténete valódi idegenvezetésként szolgál az Egyesült Államok társadalmi és üzleti kiskapuiba az 1960-as években. Abagnale elképesztő csalássorozattal élte mások életét évekig, míg a nyomozók hurka túl szorossá nem vált.

Abagnale
Kép forrása: charlestoncitypaper.com

Hazugságok szárnyán

Frank Abagnale elképesztő életútjának részeit a nagyközönség a mozivásznon is láthatta már, a 2002-es „Kapj el, ha tudsz” című, Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével készült filmben. Mind a film, mind az azonos című Broadway-musical Abagnale 1980-ban írt, szintén azonos című önéletrajzán alapult. Az 1948. április 27-én született férfi New York államban nőtt fel, Rochester városában, három testvérével együtt. Szüleik elváltak, amikor Frank 16 éves volt, és a fiú innentől az apjával lakott.

Frank még iskolásként elvállalt egy részmunkaidős állást, ahová autóval kellett járnia. Édesapja – dolgát megkönnyítendő – intézett neki egy kizárólag benzinkutakon használható hitelkártyát, amelyet ő törlesztett. Frank ezzel a kártyával követte el élete első csalássorozatát: termékeket vásárolt a kártyával a benzinkúton, mint például gumiabroncsokat, akkumulátorokat és más tartozékokat, majd visszavitte őket, és készpénzt kért értük vissza. Állítása szerint így lett zsebpénze arra, hogy randevúzni tudjon, azonban hamar lebukott, miután édesapja hatalmas összegű számlákat kezdett kapni a hitelkártyáról.

Lebukása után az általa addig látogatott katolikus iskolából átkerült egy „tévútra tért fiúk” számára fenntartott intézménybe, ekkor azonban elszökött otthonról. Mint kiderült, hatalmas tehetséggel bírt a csaláshoz, és késő kamaszéveiben ebből tartotta fenn magát. Első dolga a különféle, 16 évesekre érvényes korlátozásokkal terhelt jogosítványa meghamisítása volt, hogy tíz évvel idősebbnek higgyék. „Papíron” felnőttként már nagyszámú további személyes okmányt tudott hamisítani magának, így egyetemi diplomákat is.

Pénzért eleinte csekkeket írt magának apró bankszámlájára terhelve, azonban a bank hamar közbelépett, és zárolta számláját. Abagnale nem habozott, és rendszert csinált abból, hogy ilyen esetekben újabb és újabb számlát nyit különféle intézményeknél, amelyeket aztán hiteltúllépésig „csapolt”, így pénzelve további „kalandjait”.

Abagnale egyik álma volt, hogy pilóta lehessen. Hamis személyazonossággal és pilótaengedéllyel felfegyverkezve felhívta a Pan Am légitársaságot, és azt állította, az ő pilótájuk, és a szállodai tisztítószolgálat elveszítette egyenruháját. A légitársaság minden további nélkül küldött egy új egyenruhát, teljesen ingyen. Ekkoriban (az 1960-as években) a különféle légitársaságok között létezett egy megegyezés, melynek részeként bármely társaság pilótája tetszőleges repülőgépre felszállva utazhatott bárhová, teljesen ingyen. A gyakorlat neve „deadheading” volt. Abagnale ezt a szokást kihasználva repült több mint 250-szer a világ 26 országába, több mint másfél millió kilométert megtéve összesen – szállodai számláit, ételköltségeit és minden egyebet a Pan Amnek számláztak ki.

Az egyetlen dolog, amire a férfi odafigyelt, az volt, hogy magával a Pan Ammel ne repüljön soha – félt, hogy a valódi Pan Am pilóták felismerik, hogy csaló. Más légitársaságokkal utazva azonban meggyőzően beszélgetésbe tudott elegyedni a pilótákkal és egyéb személyzettel, és még egy-egy légiutas-kísérővel is viszonya volt. Egy alkalommal a pilótafülkében a kezébe adták az irányítást, ő azonban diszkréten bekapcsolta a robotpilótát – „egy papírsárkányt sem tudok a levegőben tartani”, mondta később egy interjúban. Nem tarthatott azonban örökké ez az élet: miután egyre több helyen kezdtek nyomozni a rejtélyes utazgató pilóta után, Abagnale úgy látta, ideje továbbállni. A repülés után a jog világát célozta meg.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Kép forrása: europeanceo.comFrank Abagnale pilótaként (kép forrása: spielberg-ocr.com)Frank Abagnale szülei, Paulette és id. Frank (kép forrása: findagrave.com)Frank Abagnale az őt alakító Leonardo DiCaprióval (kép forrása: Business Insider)Abagnale és családja a „Kapj el, ha tudsz” forgatásán (kép forrása: spielberg-ocr.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!