Ötezer éves vízműrendszer nyomaira bukkantak Kínában
2016. március 16. 12:19 MTI
Ötezer éves vízműrendszert, ősi gátakat, víztározókat fedeztek fel Kelet-Kínában. Az eddig megtalált hasonló létesítmények közül ez a legrégebbi az országban. A magas gátak a több mint 800 milliméteres csapadékkal járó esőzések ellen nyújthattak védelmet, míg az alacsonyabbak akár az 1900 milliméteres eső vizét is "megfoghatták"
Korábban
Csöcsiang tartomány jelenlegi székhelyének, Hangcsounak a külvárosában tizenegy védőgátat találtak, amelyek a történészek szerint egyszerre szolgálhatták az árvízvédelmet, a közlekedést és az öntözést. A gátrendszer elemeit a 4500-5300 évvel ezelőtti, ősi Liangcsu város szomszédságában azonosították; magának a városnak a nyomaira először 2007-ben találtak rá, miután a helyszínen cserépedények darabjai kerültek elő.
Az első három gátat 2015 júliusa és 2016 januárja között tárták fel. Ezek építőanyagainak (szén és bambusz) szénizotópos vizsgálati eredményéből következtettek arra, hogy a gátak 4700-5100 évesek lehetnek. A hegyek mentén emelt magasabb és az ezekkel kapcsolatban álló alacsonyabb gátak három víztározót alkothattak. Egyikük területe 9,4 négyzetkilométer lehetett, ami körülbelül másfélszerese a világhírű hangcsoui Nyugati-tóénak. A benne tárolt vízmennyiség az e tóban találhatónak a négyszeresét tehette ki.
A magas gátak a több mint 800 milliméteres csapadékkal járó esőzések ellen nyújthattak védelmet, míg az alacsonyabbak akár az 1900 milliméteres eső vizét is "megfoghatták" - számolt be a Hszinhua hírügynökségnek Liu Csian-kuo, aki a Kínai Társadalomtudományi Akadémia részéről a földrajzi információs rendszer (GIS) tanulmányozását végezte. A térinformatikával foglalkozó szakértő megjegyezte, feltételezhető, hogy "őseink" a nagy esőzésekkel kísért tájfunok elleni védekezéshez építették a gátakat. Ezzel együtt egy közelmúltbéli kutatói bejáráson, ahol a bukógátak és árkok további keresését is szorgalmazták a résztvevők, az is elhangzott, a tározók vize nagy valószínűséggel a rizsföldek elárasztását is szolgálhatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.